Hirdetés Partneri kampány helye
Gyereknevelés

Túlféltő anya a nézők között: lecsapja felnőtt fia ellenfelét a birkózáson

Vicces videó került fel a Youtube-ra: egy orosz anyuka nem bírta tétlenül nézni, ahogy a meccs keretein belül a földre teperik felnőtt fiát. Közbe is lépett hamar.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Túlféltő anya a nézők között: lecsapja felnőtt fia ellenfelét a birkózáson

Ezért ne vegyél részt fiad, lányod mérkőzésén, ha az átlagosnál jobban aggódsz felnőtt gyereked testi épségéért:

Bár a jelenet annyira képtelenségnek tűnik, hogy nem tehetünk mást, minthogy nevetünk rajta; sajnos sokszor mi magunk is ugyanígy viselkedünk, még ha nem is vesszük észre. Neve is van a jelenségnek, amivel manapság egyre több helyen találkozhatunk: túlféltő szülő, helikopterszülő…

Egyre többen próbálják megóvni gyermeküket minden csalódástól, nehézségtől, a problémákat pedig megoldják helyettük ahelyett, hogy megtanítanák őket a megoldásra. Két baj van ezzel a hozzáállással: egyrészt épp mi magunk gátoljuk így meg gyermekünk tanulását, fejlődését, másrészt azt az üzenetet közvetítjük számára, hogy nem bízunk benne eléggé, nem nézzük ki belőle, hogy a mi segítségünk nélkül is meg tudna birkózni a kihívásokkal. A túlzott jó szándékkal életképtelen és komplexusokkal teli felnőtteket nevelünk, akik végül valóban semmit nem tudnak egyedül megoldani. Egy kísérlet során kiderült: azok a gyerekek, akiknek mindenben segít az anyukájuk, szociálisan szorongóbbak társaiknál.

"A túlféltő szülő a legjobb szándékkal cselekszik: csak jót akar a gyerekének. A baj ezzel az, hogy nem biztos, hogy jól akarja a jót. A pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve…" – mondja Jánosi Valéria szakértőnk. Hogyan hat a gyerek életére ez a hozzáállás? Olvasd el: Miért baj az, ha túlféltem gyermekemet?

Míg régen kevesebb figyelmet – és több szabadságot – kaptak a családban a gyerekek, egész nap a játszótéren lógtak, fára másztak, az utcán játszottak, és csak este keveredtek haza, manapság inkább fejlesztésre, különórákra hordjuk, és mi magunk próbáljuk szórakoztatni őket reggeltől estig (kapcsolódó cikkünk: Szülő vagy szórakoztató személyzet? Avagy hagyjuk néha unatkozni a gyereket!).
Szeretnénk megkímélni őket a csalódástól, ezért minden nehézséget elhárítunk az útjukból, mindent megadunk nekik, ami csak tőlünk telik. Az így felnövő generáció azonban azt fogja hinni, hogy az élet egy szivárványos pónilovaglás, ahol nincsenek problémák (vagy ha vannak is, majd más megodja helyettük), ahol bárhová is mennek, ők lesznek a főszereplők. Hatalmas csalódás lesz, amikor kiderül, hogy ez az otthonukon kívül sehol máshol nincs így. Aki két évtizedig abban a hitben élt, hogy a puszta létéért minden alapból jár neki, az első ilyen elutasításra összeomolhat…

Olvasd el ezt is: Te is a legjobbat akarod a gyerekednek? Lehet, hogy rossz úton jársz

A túlzott jó szándékkal tehát épp gyermekünkkel szúrunk ki, és a hosszabb távú, súlyosabb következmények mellett akár nevetségessé is tehetjük, ahogy azt a felháborodott mama is tette a meccs során.

Jusson eszedbe a néni minden alkalommal, amikor épp arra készülnél, hogy megoldj valamit a gyerek helyett!

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Fulladásveszélyes babatermékek tömege az online piactereken, amikből már több ezret eladtak Egyetlen elgurult vízgyöngy ölte meg a 10 hónapos kislányt Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval Néhány praktikus trükk az elveszett óvodai ruhák ellen A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ 115 találós kérdés ovis és iskolás gyerekeknek Az alfa generációs gyerekek többet játszanak online, mint valaha. Hogyan védhetjük meg őket az online ragadozóktól?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük