Hirdetés Partneri kampány helye
Életmód

Úgy érzed, teljesen kimerültél? Attól még nem leszel rossz szülő, ha most kicsit több mesét néz és nem játszol vele!

A szülői kimerültséggel a szakemberek szerint igenis foglalkozni kell, hiszen akár kiégéshez is vezethet. De miért más ma szülőnek lenni, miért vagyunk folyton fáradtak, és mit tehetünk ez ellen? Bojti Andrea gyerekpszichológus szakértőnk beszélt minderről.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Úgy érzed, teljesen kimerültél? Attól még nem leszel rossz szülő, ha most kicsit több mesét néz és nem játszol vele!

"Mondjuk ki, hogy ez egy olyan időszak, amit túl kell élni"

Azt, hogy fáradtak, kimerültek vagyunk, hajlamosak vagyunk figyelmen kívül hagyni. Csak a legjobb oldalunkat mutatjuk az ismerősöknek, mert attól tartunk, hogy panaszkodásnak tűnik, hogy ki vagyunk merülve. A közösségi oldalra is csak a szépet, a jót tesszük ki magunkról és a gyerekünkről, kissé hamis képet mutatva ezzel. 

Aztán amikor szembejönnek velünk a különböző mémek, amelyek arról szólnak, mennyire kimerültek vagyunk szülőként, csak jókat mosolygunk rajta és tovább is lépünk. 

Pedig ezen nem lehet és nem is kell továbblépni. Hiszen a kimerültség akár kiégéshez is vezethet, aminek már testi tünetei is vannak. 

Bojti Andra gyerekpszichológus az RTL-en beszélt a témáról és arról, hogy mit tehetünk szülőként, ha ezzel a problémával szembesülünk. A szakértő azt mondja, teljesen természetes folyamat, hogy az energiaszintünk az őszi-téli időszakban jelentősen lecsökken. 

Szerinte fontos, hogy beszéljünk erről, hogy ne legyen tabutéma. Hozzáteszi, hogy a közösségi oldalakon hajlamosak vagyunk csak a jó oldalát mutatni a szülőségnek, de családon belül, barátokkal, sorstársakkal fontos, hogy beszéljünk a nehézségeinkről. 

Ma pedig egyáltalán nem egyszerű szülőnek lenni. Régebben korábban mentek a nők nyugdíjba, és valahogy a családban is természetes volt, hogy a rokonok segítenek, levéve ezzel egy kis terhet az anyákról. Ma pedig sokkal inkább magunkra maradtunk a szülőséggel, kevesebb a segítség.
 

Attól még nem leszünk rossz szülők, ha kicsit több mesét néz a gyerekünk

"Mondjuk ki, hogy ez egy olyan időszak, amit túl kell élni" – javasolja Bojti Andrea, aki szerint fontos, hogy tisztában legyünk vele, hogy nem ez az az időszak az életünkben, amikor brillíroznunk kellene. 

"Vannak dolgok, amiket mind a háztartásban, mind a gyereknevelésben el lehet engedni. Tehát ettől nem leszünk rossz szülők. Ha valakinek beteg otthon a gyereke és ő megengedi, hogy több mesét nézzen a megszokottnál, akkor nem történik semmi. Nem ez az az időszak, amikor nagy horderejű gyereknevelési kérdéseket kell megoldani" – teszi hozzá. 

Nem lehet elégszer hangsúlyozni azt sem, mennyire fontos, hogy a szülőknek is legyen kellő mennyiségű énidejük. 
 

Osszuk fel egymás között a feladatokat és legyen énidőnk

Mint mondja, bármennyire is nehezünkre esik, kérjünk és fogadjuk is el a segítséget. 

"Klasszikus esetben hazajön az apuka is, nagyon fáradtan a munkából és neki is nagy a gyerekzsivaj otthon, és mondjuk arra lenne szüksége, hogy egy kicsit át tudjon állni az otthoni rendre. Hozhatnak ilyen egyezségeket a szülők, hogy persze akkor ne gyere haza, csak negyedórával később, addig járjál egyet vagy igyál meg egy kávét valahol és picit kapcsolj ki, utána hazajössz, átveszed tőlem a gyerekeket. Akkor én megyek el egyet járni, vagy beülök egy kád vízbe."

Mint mondja, ezeket akár órára és napokra pontosan be lehet osztani. A gyerekekkel is meg lehet mindezt beszélni, vagy akár egy kis táblán is lehet nekik jelezni, hogy például aznap ki altatja őket. 

Ha kimerültebb állapotban vagyunk, akkor nehezebb lehet a szülők közötti kommunikáció is – ha mindkét szülő ingerült, nehezebben találjuk meg a közös hangot. Pedig fontos lenne, hogy a szülői szövetséget erősítsük. 

Ne feledkezzünk meg arról sem, amit Vekerdy Tamás is gyakran hangoztatott: hogy boldog gyereket csak boldog anya tud nevelni. 

"A gyerekek kiszívják a vérünket, lerágják a húsunkat. Ezért időnként meg kell szabadulni tőlük, mert a gyerek érdeke is, hogy folyamatosan jól rágható és jól szívható, pihent anyja – és persze apja is! – legyen neki."

Nagyon fontos az a bizonyos énidő, amíg az anya ki tud kapcsolódni, és ha egy kicsit körbenézünk, talán többen is vannak a környezetünkben, akik be tudnak segíteni: legyen az egy családtag, egy barát, egy ismerős, egy szomszéd, egy bébiszitter, vagy egy másik anyuka. 

Indexkép: Depositphotos.com

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Ellenőrizd idős hozzátartozód személyijét: augusztus 3-án érvénytelenné válhat, értesítést nem küldenek „Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család? Külön ambulanciát kellett nyitni a szifiliszes gyerekeknek – a legfiatalabb beteg mindössze kétéves volt Tündéreket nézhetnek vérvétel közben a gyerekek – így csökkentik a félelmet a debreceni klinikán A szerepek utáni időszámítás: A női lét láthatatlan forradalma 50 felett Néha ki kell lépni a digitális világból és visszatérni a sajátunkba Egy szétszórt anyuka 3 szabálya, melyek révén a kacatok 90 százalékától megszabadult Nem mindegy, milyen folyadékkal vesszük be a gyógyszert

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük