Hirdetés Partneri kampány helye
Gyerekek fejlődése

Új kutatás eredménye: Ilyen hatással van a kistestvér érkezése a nagyobbakra

Számtalan kutatás vizsgálta már, hogyan hatnak az idősebb testvérek a kishúgukra vagy kisöccsükre, de hogy a nagy testvérre milyen hatással van a kicsi, nem igazán érdekelte a kutatókat. Egészen mostanáig.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Új kutatás eredménye: Ilyen hatással van a kistestvér érkezése a nagyobbakra

A Child Development című folyóirat hozta le a Torontói Egyetem kutatását, amelynek során azt figyelték meg a szakemberek, hogyan változtatja meg a gyerekek viselkedését a körülmény, hogy egy fiatalabb testvérrel élnek együtt. Úgy találták, hogy a kistestvér jelenléte nagyban hozzásegíti a gyerekeket ahhoz, hogy empatikus, együttérző felnőttekké váljanak.

"Azt eddig is tudtuk, hogy a szülők és az idősebb testvérek fontos szerepet töltenek be a kicsik elsődleges szocializációja folyamán, de azt gondoltuk, hogy ez a hatás fordítva nem olyan jelentős. Most azonban úgy találtuk, hogy a kistestvér pozitívan befolyásolja a nagyobbik fejlődését" – magyarázta Marc Jambon, a tanulmány egyik társszerzője.

Az, hogy a nagy testvérek komoly hatással vannak a kicsikre, szembeötlő jelenség, valószínűleg ez is magyarázza, hogy a kutatókat főleg ez a folyamat szokta érdekelni. Már azt is megállapították, hogy az idősebb testvér befolyásolja a kicsi mozgásfejlődését vagy azt, hogy idősebb korában fog-e dohányozni. Ha próbáltak is egyesek a kisebbek által kifejtett hatásra összpontosítani, nem sikerült meggyőző eredményeket felmutatniuk.

Jelen vizsgálatukba a kanadai szakértők 452 családot vontak be, amelyekben 18 hónapos és 4 éves kor közötti testvérpárok éltek. A kutatók felkeresték a családokat, és a vendégség során úgy tettek, mintha megsértették volna magukat valamivel, vagy mintha eltörtek volna valamilyen értékes tárgyat, és közben az idősebb gyerekek reakcióját figyelték. Másfél év múlva visszatértek, és újra eljátszották a jelenetet. Úgy találták, hogy ezen idő alatt a gyerekek kicsi, de statisztikailag jelentős mértékű fejlődést mutattak az együttérzés területén. Magyarul: másfél év, amelyet a kistestvérükkel töltöttek, már elég volt ahhoz, hogy jobban átérezzék a másik fájdalmát.

Egyetlen kivételt találtak csupán. Azoknak a lányoknak, akik kisöccsel éltek együtt, egyáltalán nem fejlődött az empatikus képességük. Ez a jelenség a kutatókat is módfelett meglepte, és arra ösztönzi őket, hogy tovább vizsgálják a testvéri kapcsolatok rendkívül összetett rendszerét.

Indexkép: maxpixel

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Fulladásveszélyes babatermékek tömege az online piactereken, amikből már több ezret eladtak Egyetlen elgurult vízgyöngy ölte meg a 10 hónapos kislányt Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval Néhány praktikus trükk az elveszett óvodai ruhák ellen A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ 115 találós kérdés ovis és iskolás gyerekeknek Az alfa generációs gyerekek többet játszanak online, mint valaha. Hogyan védhetjük meg őket az online ragadozóktól?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük