Hirdetés Partneri kampány helye
Egészség

Újabb fiatal került kórházba fertőző agyhártyagyulladással

Újabb fiatal került kórházba fertőző agyhártyagyulladással - hangzott el az M1 aktuális csatorna hétfő esti Híradójában.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Újabb fiatal került kórházba fertőző agyhártyagyulladással

A hirado.hu portálon azt írták: a múlt héten újabb budapesti fiatalnál mutatták ki laborvizsgálatok a fertőző agyhártyagyulladást. A húszéves fiút az Egyesített Szent István és Szent László Kórház intenzív osztályán ápolják.

Bobek Ilona, az intézmény osztályvezető főorvosa a Híradónak hétfőn elmondta: a fiatal állapota súlyos, még nem tudni, hogy életben marad-e vagy lesz-e maradandó károsodása. Jelenleg altatják és lélegeztetik. 

Mint felidézték: a múlt héten egy fiatal gimnazista halt bele a fertőzésbe. A fiú egyik évfolyamtársa szintén agyhártyagyulladásgyanújával került a Szent László Kórházba szerdán, de róla kiderült, hogy rosszullétét csak egy téli vírusos fertőzés okozta, és már haza is engedték.

Póta György, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke a Híradónak azt mondta: a legveszélyeztetettebbek a csecsemők és a tinédzserek. Kiemelte: a megelőzés a legfontosabb, ugyanis a fertőző agyhártyagyulladás B és C törzse ellen is van védőoltás.

Ezzel együtt figyelmeztetett, hogy aki a tüneteket – csillapíthatatlan fejfájás, csillapíthatatlan hányás és magas, 39-40 fokos láz – észleli, azonnal forduljon orvoshoz.

Forrás: MTI 
Kép: SilasCamargo / Pixabay

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Ellenőrizd idős hozzátartozód személyijét: augusztus 3-án érvénytelenné válhat, értesítést nem küldenek „Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család? Külön ambulanciát kellett nyitni a szifiliszes gyerekeknek – a legfiatalabb beteg mindössze kétéves volt Tündéreket nézhetnek vérvétel közben a gyerekek – így csökkentik a félelmet a debreceni klinikán A szerepek utáni időszámítás: A női lét láthatatlan forradalma 50 felett Néha ki kell lépni a digitális világból és visszatérni a sajátunkba Egy szétszórt anyuka 3 szabálya, melyek révén a kacatok 90 százalékától megszabadult Nem mindegy, milyen folyadékkal vesszük be a gyógyszert

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük