Hirdetés Partneri kampány helye
Programajánló (családdal, gyerekkel)

Újabb nevek a SZIN-en

Két nemzetközi sztárral és harminc hazai kedvenccel bővült az idei Szegedi Ifjúsági Napok zenei felhozatala. A SZIN idén is az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. energiájával valósul meg augusztus 24-27 között és zárja az idei fesztivál nyarat.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Újabb nevek a SZIN-en

Breaking Me című számával végig szántotta az európai toplistákat Alexander Michael Tidebrink Stomberg, aki A7S néven vált világszerte ismertté. A svéd producer, dalszerző-énekes augusztusban a SZIN-en mutatkozik be, addig is melegítsünk ezzel a számmal:

VID A7S

"Kiállunk a szeretet, az egység és az emberség mellett. A Russkaja zenekar továbbra is a békét képviseli és mi azt mondjuk: Állítsuk meg a háborút Ukrajnában!" – írja honlapján a fergeteges ska-punk zenéjével ezúttal Szegedre érkező banda. A zenekar bevallása szerint olyan hatást kelt, "mintha egy vodkával töltött szputnyikhoz kötöztek volna". Az Ausztriába élő csapat most a világot járja és olykor Avicii-t is énekel, így:

VID RUS

A hazai zenekarok és előadók közt pedig a most bejelentett csomagban ott van a Halott Pénz, a Magna Cum Laude, Valmar, Metzker Viktória, Dorogi Péter egy debütáló koncerttel, KKevin, Kies, a Margaret Island, az Ivan and the Parazol, a Nemazalány x Sofi, az Analog Balaton, az Aurevoir, Burai, Joerjunior, a New Level Empire, Paulina, a Szabó Balázs Bandája, The Biebers, a Vad Fruttik, a 4S Street, Bruno & Spacc, a Hűvös, a Kultúrkör, Miskovits, Tóth Andi, a Random Trip, a Necc Party, Beton.Hofi, Ganxsta Zolee és a Kartel, G.W.M., a Hősök, LilG, Lmen Prala valamint a Paddy and the Rats.
 
Mostantól már a napi bontás is elérhető a www.szin.org -on, eszerint – nemzetközi sztárokat tekintve – szerdán Rag'n'Bone Man és a Russkaja indít, csütörtökön jön majd Tom Grennan, pénteken Alle Farben és a most bejelentett A7S lép színpadra, szombatra pedig érkezik Jason Derulo és természetesen minden nap a hazai zenei élvonal legjobbjai.
 
A SZIN  – az MVM energiájával támogatva – továbbra is a legzsebbarátabb szezonzárót ígéri. Napijegy például mindössze 12.900 Ft. A legfiatalabbaknak – 10 éves alatt – nem kell belépő és a 10-15 éves fiatalok egy rendkívül kedvezményes, 6.990 forintos belépővel élhetik át első fesztiválélményüket. Már kempingjegy is kapható, 2.800 Ft-ért és elérhető a SZIN+ csomag, amivel – az alapjegy mellé váltott kiegészítő ellenében – különböző ajándékok és szolgáltatások járnak.
 
2022 nyárzáró fesztiválján fő támogatóként jelen lesz továbbá az MVM Démász Áramhálózati Kft. és az MVM Égáz-Dégáz Földgázhálózati Zrt.

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri Agysérülést szenvedett a 23 hónapos kisfiú, akit feldobott a gondozó, de nem tudott elkapni – VIDEÓVAL Tragédia a vasútnál: két tinédzser halt meg, miután felmásztak egy tehervagonra Esztergomba költözik az EFOTT 2027-ben – megnyílt az utolsó fesztivál a Velencei-tó partján Több mint fesztivál – a Krisna-völgyi Búcsú lélekemelő kaland az egész családnak Felrobbant a mikrózott squishy játék, súlyosan megégett egy kislány – erre figyelmeztetik a szülőket Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú – ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie Utolsó EFOTT a Velencei-tónál: 2027-ben új helyszínre költözik a fesztivál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük