Hirdetés Partneri kampány helye
Hírek, érdekességek

Vádat emeltek a gyermeküket éheztető kislétai szülők ellen

Vádat emelt a Nyírbátori Járási Ügyészség azon kislétai szülők ellen, akik <a href = "http://www.csaladinet.hu/hirek/szabadido/hirek_erdekessegek/21684/kiszabaditottak_a_rab_kislanyt/" target="_blank">11 éves kislányukat hónapokon át lakásuk kamrájába zárták és éheztették</a> - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség vezetője pénteken az MTI-vel.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Vádat emeltek a gyermeküket éheztető kislétai szülők ellen

Zsíros Zsolt főügyész közleményében azt írta, a vádirat lényege szerint az élettársi viszonyban élő szülők öt kiskorú gyermeket neveltek családi házukban, akik közül három közös volt, egy-egy pedig a szülők korábbi kapcsolataiból származott.

A legidősebb közös gyermek, az akkor 10 éves kislány 2014 áprilisától, szülei kérésére magántanuló lett. Ezt azzal indokolták, hogy a gyerek élelmiszert és egyéb dolgokat lopott az osztálytársaitól, de a lány azért vette el társaitól – majd később otthon a testvéreitől – a szendvicseket és az édességet, mert szülei éheztették őt – ismertette a főügyész.

Az otthon tanuló kislányt a szülők 2014 októberétől csak éjszakára, majd novembertől már délután három órától a családi házuk fűtetlen, bútorozatlan, világítás nélküli kamrájába zárták be, aminek csak egy szűk ablaknyílása volt. A kamra ajtaját függönnyel takarták le és kívülről bereteszelték.

A szülők tisztálkodási lehetőséget, elegendő ételt és vizet sem adtak a lányuknak, aki az éhezéstől és nélkülözéstől alultáplálttá vált és 25 kilogrammosra soványodott le. A kislány 2015 áprilisától több alkalommal a szomszédoktól kért és kapott ételt a kamra ablakán keresztül, akik végül megelégelték a helyzetet és értesítették a rendőrséget.

A vádirat szerint a szülők magatartásukkal nemcsak a kamrába zárt kislányuk testi, érzelmi és értelmi fejlődését, hanem másik négy gyermekük lelki fejlődését is súlyosan veszélyeztették, akik a látottak és a tapasztaltak miatt szorongásban éltek, érzelmileg labilissá váltak – közölte a Zsíros Zsolt.

Az ügyész 18. életévét be nem töltött személy sérelmére, a sértett sanyargatásával elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntettével és öt rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntettével vádolja az anyát és az apát, ezért velük szemben börtönbüntetés kiszabását indítványozta a bíróságon.

Az ügyészség a vádlottak szülői felügyeleti jogának megszüntetését is kéri a bíróságtól. Az öt gyereket a nyomozás kezdetétől lakásotthonban helyezték el.

Forrás: MTI
Fotó: www.pixabay.com

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri Agysérülést szenvedett a 23 hónapos kisfiú, akit feldobott a gondozó, de nem tudott elkapni – VIDEÓVAL Tragédia a vasútnál: két tinédzser halt meg, miután felmásztak egy tehervagonra Esztergomba költözik az EFOTT 2027-ben – megnyílt az utolsó fesztivál a Velencei-tó partján Több mint fesztivál – a Krisna-völgyi Búcsú lélekemelő kaland az egész családnak Felrobbant a mikrózott squishy játék, súlyosan megégett egy kislány – erre figyelmeztetik a szülőket Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú – ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie Utolsó EFOTT a Velencei-tónál: 2027-ben új helyszínre költözik a fesztivál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük