Hirdetés Partneri kampány helye
Szülés

Vajúdni kezdett, majd 13 perccel később a saját fürdőszobájában szülte meg babáját a híradós

Egy nappal későbbre volt kiírva császármetszésre az anya, akinek kislánya ezt már nem akarta megvárni.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Vajúdni kezdett, majd 13 perccel később a saját fürdőszobájában szülte meg babáját a híradós

/Kiemelt képünk illusztráció/

"Nem maradt időnk megijedni"

Megijedni sem volt idejük, olyan gyorsan történt minden – mondta az az édesanya, aki otthon, a saját fürdőszobájában hozta világra gyermekét 13 perccel azután, hogy elkezdett vajúdni. Történetükről a The Independent című brit lap számolt be. 

"Ezt a napot, míg élünk, nem fogjuk elfelejteni” – nyilatkozta a CNN amerikai hírcsatorna híradósa. 

A kislányt az édesapja segítette világra: folyamatosan kapcsolatban voltak a diszpécserrel és követték a tanácsait. 

Az anya Instagram-posztjában köszönte meg a segítséget. 

"Hatalmas köszönettel tartozunk annak a diszpécsernek, aki a szülés alatt végig velünk maradt és folyamatosan segített a tanácsaival, és végigvezetett minket ezeken a rendkívül intenzív pillanatokon.”
 

TEXTSTART:33107szules:TEXTSTOP
 

A büszke híradós szerint az, hogy kislánya a kiírt császármetszés időpontja előtt egy nappal korábban érkezett, csak azt bizonyítja, hogy milyen önálló. Hiszen nem akart várni, hamarabb megérkezett a családba, amelynek most már négy tagja van. A mentők megfigyelésre kórházba szállították a picit és édesanyját.

Indexkép: Depositphotos.com

Olvasd el ezt is: 

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Erőt sugárzó lánynevek, ha határozott, karakteres nevet keresel Virágnevek kislányoknak: gyönyörűek, de nem mindegy, melyiket választod Ritka, mégis könnyen kimondható lánynevek, ha nem szeretnél túl gyakori választást Lánynevek, amelyek fényt visznek a családba Ezek a nevek nagyon szépek, de a jelentésük ijesztő 10 meglepő lánynév, ami mostanában lett anyakönyvezhető Csodás török lánynevek, amik nálunk is anyakönyvezhetők Tarolnak a rövid nevek: ezek a rövid keresztnevek könnyen belopják magukat a szülők szívébe

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük