Hirdetés Partneri kampány helye
Hírek, érdekességek

Változnak a veszélyhelyzet idején lejáró okmányokkal kapcsolatos szabályok

Változnak a veszélyhelyzet idején lejáró okmányokkal kapcsolatos szabályok, januártól nem a veszélyhelyzet megszűnésének időpontjához kötik a lejáró hivatalos okmányok érvényességi idejét, hanem konkrét dátumot jelölnek meg.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Változnak a veszélyhelyzet idején lejáró okmányokkal kapcsolatos szabályok

Januárban hatályát vesztette a korábbi rendelet

Egy korábbi szabályozás nem konkrét dátumot jelölt meg, hanem a veszélyhelyzet megszűnésének időpontjától számított 60 napban határozta meg az okmányok érvényességi idejét, az erről szóló kormányrendelet azonban januártól hatályát veszti a Magyar Közlönyben kedden megjelent kormányrendelet szerint.

Eddig lesznek érvényesek a lejárt okmányok

Az Országgyűlés még karácsony előtt döntött a veszélyhelyzet meghosszabbításáról és ezzel összefüggésben több szabályozási kérdésről. Utóbbiakról a Magyar Közlöny december 17-i számában jelent meg a parlament által elfogadott törvény, amely többi között rögzíti, hogy akinek

  • 2020. március 11. és 2020. július 3. között
  • vagy 2020. november 4. és 2022. május 31. között

járt vagy jár le a hivatalos okmánya, az 2022. június 30-áig érvényes lesz.

A december 17-én elfogadott törvény külön megemlíti a hivatalos okmányok között a forgalmi engedélyeket, de a korábbi szabályozások alapján ebbe a körbe sorolhatók többi között a diákigazolványok is.

Kimondja a jogszabály azt is: a meghosszabbított érvényességi idő nem akadálya annak, hogy valaki ezt megelőzően intézkedjen okmánya cseréjéről.

Forrás: MTI 

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri Agysérülést szenvedett a 23 hónapos kisfiú, akit feldobott a gondozó, de nem tudott elkapni – VIDEÓVAL Tragédia a vasútnál: két tinédzser halt meg, miután felmásztak egy tehervagonra Esztergomba költözik az EFOTT 2027-ben – megnyílt az utolsó fesztivál a Velencei-tó partján Több mint fesztivál – a Krisna-völgyi Búcsú lélekemelő kaland az egész családnak Felrobbant a mikrózott squishy játék, súlyosan megégett egy kislány – erre figyelmeztetik a szülőket Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú – ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie Utolsó EFOTT a Velencei-tónál: 2027-ben új helyszínre költözik a fesztivál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük