Hirdetés Partneri kampány helye
Hírek, érdekességek

Van olyan iskola, ahol az alsós tanítónak már szóltak, hogy felsőben fog tanítani

A Nemzeti Pedagóguskar elnöke szerint is országos tanárhiány van. Szeptember 15. és 29. közt kell majd nyilatkozni arról, hogy a pedagógusok az új törvény ellenére is folytatják-e a munkájukat.  

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Van olyan iskola, ahol az alsós tanítónak már szóltak, hogy felsőben fog tanítani

Azt sem lehet még tudni, hogy hány pedagógus marad a pályán

Komjáthy Anna, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) országos választmányának tagja a 444-nek azt mondta, hogy van olyan iskola, ahol már jelezni kellett az alsós tanítónak, hogy felső osztályban fog tanítani. Azt azonban nem közölték, hogy hányadik osztályban. 

A Nemzeti Pedagóguskar elnöke szerint is országos tanárhiány van, ugyanakkor Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár a Népszavának adott interjújában azt mondta, hogy az uniós átlagnál Magyarországon jobb az egy tanárra jutó diákok száma. 

Komjáthy Anna hozzátette, hogy azt sem lehet még tudni, hogy pontosan hány pedagógus marad a pályán, hiszen szeptember 15. és 29. közt kell majd nyilatkozniuk arról, hogy a pedagógusok az új törvény ellenére is folytatják-e a munkájukat.  

Indexkép: Depositphotos.com

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri Agysérülést szenvedett a 23 hónapos kisfiú, akit feldobott a gondozó, de nem tudott elkapni – VIDEÓVAL Tragédia a vasútnál: két tinédzser halt meg, miután felmásztak egy tehervagonra Esztergomba költözik az EFOTT 2027-ben – megnyílt az utolsó fesztivál a Velencei-tó partján Több mint fesztivál – a Krisna-völgyi Búcsú lélekemelő kaland az egész családnak Felrobbant a mikrózott squishy játék, súlyosan megégett egy kislány – erre figyelmeztetik a szülőket Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú – ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie Utolsó EFOTT a Velencei-tónál: 2027-ben új helyszínre költözik a fesztivál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük