Hirdetés Partneri kampány helye
Hírek, érdekességek

Váratlanul elhunyt egy 13 éves fiú az iskolában – szívzörej miatt járt korábban kardiológián

Tragikus hírről számoltak be a lapok hétfőn: egy 13 éves hatvani fiú a tanítás kezdete után nem sokkal hirtelen rosszul lett és elhunyt. 

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Váratlanul elhunyt egy 13 éves fiú az iskolában – szívzörej miatt járt korábban kardiológián

Máté az első óra előtt lett rosszul, majd megállt a szíve. Egy váratlan tragédia után azonnal elkezdjük keresni az okokat – így kapott szárnyra az a pletyka is, hogy a gyerek energiaitalt ivott óra előtt, ezt azonban édesanya cáfolta, és hozzátette, semmilyen előzménye nem volt a történteknek.

Szívbetegsége kontroll alatt volt, folyamatosan ellenőrizték, szívzörejére gyógyszert nem szedett, és egészséges, élénk gyermek volt – mondta el az édesanya a Borsnak.

A fiú közel három éve veszítette el az édesapját. "Ezt nem tudta feldolgozni, ezért bánatát az evésbe fojtotta. Ezért pszichológushoz is vittem, az utóbbi időben pedig fogyni is kezdett” – nyilatkozta az édesanya.

A halál okát szakértői vizsgálat fogja tisztázni.

A szívzörejről

A szívzörej a vér áramlása vagy a szívburkok mozgása által keltett hangjelenség, mely előfordulhat akár már újszülött korban is. Utalhat komoly szívbetegségre, de lehet teljesen ártalmatlan is: a gyermekek 60%-ánál lép fel ártalmazlan szívzörej – olvasható a webbeteg.hu-n.

Indexkép: Depositphotos.com

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri Agysérülést szenvedett a 23 hónapos kisfiú, akit feldobott a gondozó, de nem tudott elkapni – VIDEÓVAL Tragédia a vasútnál: két tinédzser halt meg, miután felmásztak egy tehervagonra Esztergomba költözik az EFOTT 2027-ben – megnyílt az utolsó fesztivál a Velencei-tó partján Több mint fesztivál – a Krisna-völgyi Búcsú lélekemelő kaland az egész családnak Felrobbant a mikrózott squishy játék, súlyosan megégett egy kislány – erre figyelmeztetik a szülőket Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú – ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie Utolsó EFOTT a Velencei-tónál: 2027-ben új helyszínre költözik a fesztivál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük