Hirdetés Partneri kampány helye
Egészség

Védekezzünk a hideg ellen!

A tartósan fennálló, vagy hirtelen bekövetkező hideg kellemetlen pillanatokat okozhat számunkra, ha nem öltözünk az évszaknak megfelelően, és nem viszünk magunkkal sapkát és sálat. Hiába süt olykor a nap, a tél még egyelőre kitartóan hűti a hangulatunkat.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Védekezzünk a hideg ellen!

Az alábbiakban Dr. Nagy Judit, a Budai Egészségközpont belgyógyász, háziorvos szakorvosa ismerteti velünk, hogy milyen következményekkel járhat, ha nem védekezünk kellően a hideg ellen. „Fontos orvosi tanács, hogy akik megfáznak, felső légúti betegséget kapnak, azoknak az egy-két nap melegben történő tartózkodás a legfontosabb terápia. Érdemes betartani, hiszen a visszaesés leggyakoribb oka, hogy a betegséget nem fekszik ki a páciensek, valamint a lázcsillapítók szedése mellett izzadtan mennek a szabadba és még súlyosabban megbetegszenek” – vélekedik a szakorvos.

Számoljunk a következményekkel!

„A nem megfelelő ruházat első sorban megfázáshoz vezethet, amelynek akár súlyosabb szövődményei is lehetnek. Öltözzünk rétegesen annak érdekében, hogy ha meleg van, le tudjunk venni néhány ruhadarabot. Ha tudjuk, hogy hosszú ideig fogunk a szabadban tartózkodni, vegyünk vastag zoknit, kesztyűt, viseljünk sapkát és tegyünk a nyakunkba meleg sálat. Az sem árt, ha viszünk magunkkal plusz pulóvert. A hideg miatt bőrünk kiszáradhat, ezért a bőrpanaszok elkerülése érdekében arcunkat és kezünket télen ápoljuk intenzívebben” – mondta Dr. Nagy Judit.

Úton-útfélen

Ha érezzük, hogy fázunk, mozgassuk meg a fázós részeket, ezzel is serkentve a vérkeringést. Ha túrázni, síelni indulunk, mindig alkalmazkodjunk a kinti hőmérséklethez és öltözzünk a tevékenységnek megfelelően. Ha autóval indulunk útnak, akkor is öltözzünk úgy, mintha gyalogosan közlekednénk. Az autóban mindig legyen elegendő üzemanyag annak érdekében, hogy tudjuk fűteni az autót, ha esetleg dugóba kerülnénk vagy az útviszonyok miatt több órás ácsorgásra kényszerülnénk. Legyen az autóban pléd, plusz pulóver és zokni. Ha fagyással találkozunk, az első és legfontosabb, hogy a fagyott testrész vérkeringését helyreállítsuk. Fokozatosan melegítsük, és ne tegyük meleg vízbe!

A  hidegallergia

Sokan szenvednek az alacsony hőmérséklet hatására jelentkező hidegallergiától. A betegség különböző tünetekkel járhat, mint például a bőrpír, viszketés, kiütés, bőrfájdalom vagy bőrhólyagosodás. Az említett tünetek meleg hatására elmúlnak. Aki hidegallergiában szenved, annak arra is figyelnie kell, hogy ne igyon hideg folyadékot, vagy ne menjen hirtelen a hideg vízbe. Az allergiás reakció ugyanis ekkor is jelentkezhet, és a szervezetet ért sokk nyelési és légzési nehézséget is okozhat.  Az asthma betegségben szenvedők már gyakorlottak, mert a hideg gyakran provokálhatja a nehézlégzést. Ennek ismeretében – különösen sportolásnál – sállal az arc előtt javasolt kimenni a szabadba. Mindazok számára pedig, akik allergiás asthmáról nem tudnak, figyelem felkeltő lehet, ha nehézlégzésük, száraz köhögésük a hidegben fokozódik. Ebben az esetben érdemes tüdőgyógyászhoz fordulni.

Fotó: http://piqs.de/fotos/51483

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Ellenőrizd idős hozzátartozód személyijét: augusztus 3-án érvénytelenné válhat, értesítést nem küldenek „Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család? Külön ambulanciát kellett nyitni a szifiliszes gyerekeknek – a legfiatalabb beteg mindössze kétéves volt Tündéreket nézhetnek vérvétel közben a gyerekek – így csökkentik a félelmet a debreceni klinikán A szerepek utáni időszámítás: A női lét láthatatlan forradalma 50 felett Néha ki kell lépni a digitális világból és visszatérni a sajátunkba Egy szétszórt anyuka 3 szabálya, melyek révén a kacatok 90 százalékától megszabadult Nem mindegy, milyen folyadékkal vesszük be a gyógyszert

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük