Hirdetés Partneri kampány helye
Gyereknevelés

Veszíteni tudni kell

Veszíteni sokszor felnőtt fejjel sem könnyű, hát még 4-5 évesen! Akinek óvodáskorú gyermeke van, biztosan járt már úgy, hogy egy jókedvű családi társasjátékozás, sírásba, a bábuk és a dobókockák pályáról való dühödt lesöprésébe torkollott. Mit tegyen ilyenkor a szülő? Pakolja el rögtön a társasjátékot? Szidja le gyermekét, hogy így nem lehet viselkedni? Fogadja meg magában, hogy ezután mindig engedi nyerni szegény gyermeket?

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Veszíteni tudni kell

Én, a magam részéről nem szeretem a túlzott versengést a gyerekek között, de mindemellett tudom, hogy a versenynek fontos funkciója van a gyerekek életében, fontos, hogy részük legyen kudarc- és sikerélményekben egyaránt. A baj ott kezdődik, ha a versengés, a győzni akarás elnyomja a játékosságot, a játszás örömét. A játék fogalom definiálásakor ki szokták emelni, hogy a játék önmagáért való; maga a ténykedés, az elképzelés, a kíváncsiság kielégítése szerzi az örömöt! Ha egy gyermek kockából garázst épít, az már önmagában örömteli tevékenység számára, nem igényli, hogy jutalmul kapjon egy szelet csokit, vagy, hogy megjegyezzék, hogy az ő garázsa szebb, mint a Pistikéé.

Egyszer pszichológusok kipróbálták, mi történik, ha a majom kezébe egy egyszerű zárszerkezetet adnak. Nos, az állat addig-addig próbálkozott, amíg ki nem nyitotta: nem csüggesztette el a kudarc (hiszen “ez csak játék”), és elegendő volt számára az a jutalom, amit a tevékenység és a megoldás öröme adott. Ezek után a kutatók jutalmazni kezdték a sikeres teljesítményt: ha a majom kinyitotta a zárat, banánt kapott érte. Néhány alkalom után furcsa változást észleltek az állat viselkedésében: már csak akkor volt hajlandó a zárat kinyitni, ha banánt kapott! Nem érdekelte többé a probléma, sem a játék öröme, kizárólag a teljesítmény, melyért jutalom jár. Figyeljünk tehát, hogy sose vesszen ki a játékosság a játékból! Természetesen jelen lehet a győzni akarás vágy (és legyen is jelen), de ez ne zárja ki a játékosságot, az önmagáért való örömöt. Jó példa erre a következő: Egy tízéves gyerekek születésnapi összejövetelén tombola van. Annyi nyeremény, ahány résztvevő. A nyereménytárgyak ki vannak rakva, mindegyikre ráírták, hogy hányadik nyerő kapja. A két legáhítottabb tárgy (egy majom meg egy iránytű) a hatodik és a nyolcadik nyeremény. Az első, második és harmadik nyeremény nem vonzza különösebben a gyerekeket. A játék megkezdése előtt minden gyerek azt mondta, hogy hatodik vagy nyolcadik szeretne lenni. Mégis minden szám kihúzása után mindegyik résztvevő azon izgult, hogy olyan számot mutassanak fel, ami az ő tábláján szerepel. Mindegyiküknek volt tehát egy olyan vágya, hogy hatodik vagy nyolcadik legyen, s megkapja a majmot vagy az iránytűt, de ez a vágy a játék sodrásában elhalványult, s a gyerek azt kívánta, hogy a felmutatott szám az ő száma legyen. A játékosság fölénybe került a „nyerni kell mindenáron” vággyal szemben. Erre kell figyelnünk, hogy ez a játékosság mindig fölényben maradjon!

Mit tehetünk tehát mi szülők azért, hogy a jó hangulatú játék ne torkolljon dühkitörésbe?

  • Hangsúlyozzuk elégszer, hogy nem mindig a győzelem a lényeg, hanem a közös játék!
     
  • Próbáljuk megtalálni az egyensúlyt: A gyermeket elsősorban nyerni kell megtanítani (támogatni az önbecsülését, önbizalmát, versenyszellemét, egyéniségét), ugyanakkor mindemellett természetessé kell tenni számára, hogy az is előfordulhat, hogy a legnagyobb erőfeszítései ellenére is alulmaradhat. Ezért célszerű egyensúlyban tartani a nyeréseket és a vesztéseket. Ha a gyerek rossz passzban van, hagyni kell egyszer-kétszer őt is nyerni, de vigyázva, nehogy észrevegye a csalást: a győzelem legyen ilyenkor is nehéz.
     
  • Néhány mondatban kielemezhetjük, hogy az aktuális győztes miért nyert, illetve a vesztes miért veszített (ha a gyermek megtanulja „visszanézni” sikerei, kudarcai okát, könnyebben fog majd reális célokat kitűzni maga elé)
     
  • Mindig dicsérjük meg, ha fejlődött vagy szépen küzdött – akár nyert, akár veszített!
     
  • Magyarázzuk el, hogy barátai csak akkor fognak örömmel játszani vele, ha megtanul szépen, méltósággal veszíteni!
     
  • Hívjuk fel a figyelmüket rá, hogy legyenek szerény nyertesek, ne örüljenek a másik vereségének!

És még egy nagyon fontos: itt is, mint mindenben, a felnőttnek kell példát mutatnia: bebizonyítania, hogy el tudja viselni a kudarcot, tud gratulálni a győztesnek, örülni a másik sikerének!

Túl kell segítenünk gyermekünket ezen a koron, hogy később is legyen kedve a komolyabb szellemi vagy ügyességi erőfeszítést igénylő játékokhoz!

Fotó: www.foter.com

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Fulladásveszélyes babatermékek tömege az online piactereken, amikből már több ezret eladtak Egyetlen elgurult vízgyöngy ölte meg a 10 hónapos kislányt Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval Néhány praktikus trükk az elveszett óvodai ruhák ellen A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ 115 találós kérdés ovis és iskolás gyerekeknek Az alfa generációs gyerekek többet játszanak online, mint valaha. Hogyan védhetjük meg őket az online ragadozóktól?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük