Hirdetés Partneri kampány helye
Nyár

Vizsgálat indult a Sziget fesztivál promóvideója miatt

A videóban két lány csókolózik.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Vizsgálat indult a Sziget fesztivál promóvideója miatt

Rétvári Bence: "azonos nemű csókolózó párok felhasználása arra, hogy nagyobb hírverést kapjanak, több jegyet adjanak el, és így több legyen a profit”

Vizsgálatot indított Budapest Főváros Kormányhivatalának Fogyasztóvédelmi Főosztálya az idei Sziget fesztivál promóvideója miatt – írja a Magyar Nemzet. 

A lap szerint a Nemzeti Jogvédő Szolgálat közérdekű bejelentést tett a YouTube szolgáltatója, a Google Ireland ellen. A gyermekvédelmi törvényre és az alaptörvény megsértésére hivatkozott. 

Az NJSZ tájékoztatása szerint ugyanis

"a reklámtevékenység sérti Magyarország Alaptörvényét, valamint a gyermekvédelmi törvény által beiktatott Grtv. 8. § (1a) bekezdése szerinti tilalmát, amely kimondja, miszerint „tilos az olyan reklámot tizennyolc éven aluliak számára elérhetővé tenni, amely a szexualitást öncélúan ábrázolja, illetve a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, valamint a homoszexualitást népszerűsíti, jeleníti meg.” 

A Youtube videóban két lány csókolózik. 

A Magyar Nemzet azt írja, a Budapest Főváros Kormányhivatalának Fogyasztóvédelmi Főosztálya tájékoztatása szerint a hatóság hivatalból már vizsgálatot indított.

A videó itt tekinthető meg:
 

TEXTSTART:33790sziget:TEXTSTOP
 

Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a fesztivál kezdetén azt írta a Facebook-on, hogy a Sziget marketingesei "ismét bevetik azt a régi módszert, hogy tudatosan provokálják az embereket, hogy ezért írjanak, beszéljenek róluk, ami nekik ingyen reklám. Brüsszeli nyelven ezt úgy mondanák: „nem-bináris személyek instrumentalizálása”. Azaz azonos nemű csókolózó párok felhasználása arra, hogy nagyobb hírverést kapjanak, több jegyet adjanak el, és így több legyen a profit.”

Indexkép: Depositphotos.com

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri Agysérülést szenvedett a 23 hónapos kisfiú, akit feldobott a gondozó, de nem tudott elkapni – VIDEÓVAL Tragédia a vasútnál: két tinédzser halt meg, miután felmásztak egy tehervagonra Esztergomba költözik az EFOTT 2027-ben – megnyílt az utolsó fesztivál a Velencei-tó partján Több mint fesztivál – a Krisna-völgyi Búcsú lélekemelő kaland az egész családnak Felrobbant a mikrózott squishy játék, súlyosan megégett egy kislány – erre figyelmeztetik a szülőket Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú – ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie Utolsó EFOTT a Velencei-tónál: 2027-ben új helyszínre költözik a fesztivál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük