Hirdetés Partneri kampány helye
Életmód

10 év házasság után derült ki, hogy unokatestvérek – ilyen veszélyekkel járhat a rokonok házassága

Az édestestvérek közötti házasságot ma már minden országban tiltják, de az unokatestvérek összeköthetik az életüket még Magyarországon is. Ez azonban a kutatók szerint komoly veszélyekkel járhat. 

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
10 év házasság után derült ki, hogy unokatestvérek – ilyen veszélyekkel járhat a rokonok házassága

"Nem fogom hagyni, hogy a "vérünk” közénk álljon"

17 éve házas a coloradói Celina Quinones és férje, Joseph Quinones, akiknek három gyermekük is született. 

Amikor azonban egy DNS-tesztet csináltattak, kiderült, hogy unokatestvérek. A nő egy videóban mesélte el TikTok oldalán a történetüket – írja az Unilad.

"Soha nem láttam őt semmilyen családi összejöveteleken, temetéseken vagy esküvőkön" – mondta el a nő.

A hír lesújtotta a párt, a feleségnek pedig még a válás is megfordult a fejében. De sikerült megbeszélniük, és úgy döntöttek, hogy szerelmüknek semmi sem szabhat gátat. 

"Nem fogom hagyni, hogy a "vérünk” közénk álljon" – írta az asszony. 

Mit mond a jog Magyarországon a rokonok házasságával kapcsolatban?

 

  • Abszolút házassági akadályok közé tartozik többek között az, hogy egyenesági rokonok vagy testvérek nem házasodhatnak egymással,
  • relatív házassági akadály pedig, hogy testvérnek testvére vér szerinti leszármazójával nem köthet házasságot, például a nagybácsi és unokahúg. Kivételt képez ez alól az olyan eset, ha a jegyző felmentést ad.
     

Ez lehet a következménye a rokonok házasságának

A legtöbb embert nagyon kellemetlenül érinti a tény, hogy a szülei is szoktak szeretkezni. Nem szeretünk erre gondolni, hisz még a gondolattól is elborzadunk. Nem véletlenül. Van ugyanis egy természetes, belénk épített tabu, amit a vérfertőzés tilalmának hívunk. Erről Hevesi Krisztina szexuálpszichológus beszélt a Családinetnek. 

"Ez abban segít, hogy ne legyen a családtagok között szexuális kapcsolat, de ezzel együtt a gyerek-felnőtt közötti beszélgetést is megnehezíti."

Azoknál a gyerekeknél, akiknek szülei unokatestvérek, háromszor nagyobb eséllyel alakulhatnak ki különféle betegségek, mint például depresszió, skizofrénia vagy Down-szindróma.

Vannak olyan országok, ahol nagyon magas az unokatestvérek házasságkötési aránya, ilyen például Szaúd-Arábia, ahol az első vagy másod-unokatestvérek házasságkötési aránya több mint 70 százalék, míg Irakban 33 százalék, Afganisztánban pedig 30-40 százalékos ez az arány.

Az édestestvérek közötti házasságot ma már minden országban tiltják, de az unokatestvérek összeköthetik az életüket még Magyarországon is. Ez azonban a kutatók szerint komoly veszélyekkel járhat. 

A Belfast Egyetem kutatói arra jöttek rá, hogy az unokatestvérek kapcsolatából született gyerekeknél a közös genetikai háttér miatt a skizofrénia kockázata megduplázódik, a depresszió kialakulására pedig az átlagos 10 százalék helyett 30 százalékra nő az esély. Az életveszélyes születési rendellenességek is gyakoribbak, ahogy a különféle szív-és tüdőbetegségek kockázata is, és Down-szindróma is nagyobb eséllyel alakulhat ki. 

Indexkép: Miguel R Perez Rivas képe a Pixabay-en

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Ellenőrizd idős hozzátartozód személyijét: augusztus 3-án érvénytelenné válhat, értesítést nem küldenek „Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család? Külön ambulanciát kellett nyitni a szifiliszes gyerekeknek – a legfiatalabb beteg mindössze kétéves volt Tündéreket nézhetnek vérvétel közben a gyerekek – így csökkentik a félelmet a debreceni klinikán A szerepek utáni időszámítás: A női lét láthatatlan forradalma 50 felett Néha ki kell lépni a digitális világból és visszatérni a sajátunkba Egy szétszórt anyuka 3 szabálya, melyek révén a kacatok 90 százalékától megszabadult Nem mindegy, milyen folyadékkal vesszük be a gyógyszert

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük