Hirdetés Partneri kampány helye
Gyereknevelés

A túl sok nassolással türelmetlen gyerekeket nevelünk, akik számára az evés pótcselekvés lesz

Manapság kevesebb türelmük van a gyerekeknek, mint régen - sokan ugyanis megszokták, hogy mindent azonnal megkapnak. Ha mégsem, kezdődik a hiszti. És hogy reagál erre sok szülő és nagyszülő? Egyből a kezükbe nyomnak valamit, csak hogy megnyugodjanak. Mutatunk pár tippet, amelyek segíthetnek, hogy kordában tudjuk tartani a nassolást.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
A túl sok nassolással türelmetlen gyerekeket nevelünk, akik számára az evés pótcselekvés lesz

Ilyen következményekkel járhat a rendszeres nassolás

A nassolás ma már sok gyerek mindennapjainak a része. Kinek ismerős az a jelenet, amikor elindulunk otthonról, de a táskát jól telepakoljuk mindenfélével, hogy ha út közben megéhezne a gyerekünk, akkor legyen nálunk valami, amit azonnal oda tudunk neki adni? Csak hogy ne rendezzen jelenetet, vagy ha már elkezdte, akkor megnyugodjon. 

Sok szülő pedig azért vesz gyakran valami kis apróságot a gyerekének, mert bűntudata van valami miatt, talán nem foglalkozott vele eleget és ezzel a kis édességgel próbálja őt kárpótolni. 

De gyakran látni bevásárlás közben is majszoló gyerekeket, akik még a pénztárig sem várnak türelmesen, hogy elfogyasszák az ételt. 

Az iskolákban pedig szinte kígyóznak a sorok a büfében a szünetekben. 

Az is gyakori, amikor valaki nevelési célzattal ad egy kis édességet a gyerekének, csak hogy végre rá figyeljen, szót fogadjon, ne hisztizzen, vagy megvigasztalódjon.
 

Mi a baj ezzel? 

Egyrészt a gyerekek hozzászoknak a folyamatos nassoláshoz, és nem tanulják meg, hogy figyeljenek a testük jelzésére, hogy mikor éhesek valójában, nem tanulnak türelmet sem, ami a későbbi életükre is nagy hatással lehet. Ráadásul a tápanyagbevitelükre is hatással van, hiszen ezek az ételek csillapítják az éhségüket, a főétkezésekből pedig kevesebbet, vagy egyáltalán nem fognak enni. 

Sok szülő panaszkodik arra, hogy muszáj a gyerekének nassolni valókat adnia, hiszen nem eszik meg szinte semmit azokon kívül. De miért is enné meg, ha kaphat édességet is helyette?

A rossz szokásokat pedig később már nehezebb elhagyni, a gyerekek az élet több területén is türelmetlenebbé válhatnak, ráadásul az evés egyfajta feszültséglevezetésként vagy pótcselekvésként is megjelenhet náluk, ami a későbbiekben elhízáshoz vezethet. 

Persze ez nem azt jelenti, hogy az étkezés nem lehet élvezet. És azt sem jelenti, hogy teljesen le kell mondanunk a nassokról. Mindennek megvan a maga helye és ideje. A lényeg a mértékletesség, hogy arra törekedjünk, hogy ne ez játssza a központi szerepet az életünkben, ne legyen mindig ez a megoldás.
 

A következőket érdemes kipróbálni:
 

  • Ne pénzzel küldjük iskolába, inkább csomagoljunk neki otthon tízórait!
  • Beszélgessünk vele arról, hogy mi az egészséges és mi nem, mit és miért együnk. 
  • Mutassunk jó példát!
  • Mellőzzük a mesterséges színezékeket és az ízfokozókat tartalmazó ételeket!
  • Készítsünk mi magunk nassolnivalókat gyümölcsökből, zöldségekből, sajtokból és gabonafélékből!
  • Folyamatosan csökkentsük a nassolások számát!
  • Beszélgessünk vele az éhségérzésről és a türelemről, tanítsuk meg várni!
  • Varázsoljuk élvezetessé a közös étkezéseket, üljön le a család együtt enni! Hiszen ha a gyerek azt látja, hogy anya is csak bekap valamit futtában, akkor könnyebben átveszi tőlünk ezt a rossz mintát.

Indexkép: Depositphotos.com

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Fulladásveszélyes babatermékek tömege az online piactereken, amikből már több ezret eladtak Egyetlen elgurult vízgyöngy ölte meg a 10 hónapos kislányt Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval Néhány praktikus trükk az elveszett óvodai ruhák ellen A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ 115 találós kérdés ovis és iskolás gyerekeknek Az alfa generációs gyerekek többet játszanak online, mint valaha. Hogyan védhetjük meg őket az online ragadozóktól?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük