Hirdetés Partneri kampány helye
Családi Pénzügyek

35 ezer forintot kap hetente a férjétől, hogy hagyományos háziasszony legyen

A 28 éves nő mindenkit arra biztat, hogy válassza a hagyományos háziasszony szerepet, mert így sokkal boldogabb élete lehet. Most csak az 51 éves férje dolgozik, ő pedig a háztartásról gondoskodik - és úton van az első gyermekük.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
35 ezer forintot kap hetente a férjétől, hogy hagyományos háziasszony legyen

”Most, házasan többet keresek, mint amikor dolgoztam"

A most 28 éves Alyssa dolgozott és tanult, amikor megismerkedett Tommal. Az eljegyzés után ő maga javasolta a férfinak, hogy ha lehet, akkor ő inkább otthon maradna és vezetné a háztartást. 

A férfinek korábban még nem volt ilyen kapcsolata, de az ötletet jónak tartotta. 

A megállapodás mindkettejük számára kedvező: Tom élete is egészségesebb és stresszmentesebb, Alyssa pedig úgy érzi, sokkal boldogabb és kiegyensúlyozottabb, és örül, hogy nem kell a munkahelyétől függenie. 

”Most, házasan többet keresek, mint amikor dolgoztam, ráadásul ez a legjobb munka, amit valaha is végeztem” – mondja a nő.

A bankszámlájuk és az egészségbiztosításuk is közös. A férfi megkérdezte a párját, hogy mennyi pénzre lenne szüksége, és ő heti 100 dollárt, vagyis nagyjából 35 ezer forintot kért. 

Alyssa a közösségi médiában is aktív, és rendszeresen oszt meg tartalmakat az életükről. Bár sokan ellenzik, ahogy élnek, szerinte szinte "csak a 30 feletti, egyedülálló feministák kritizálják őket". Ő maga pedig mélyen elítéli a feminizmust. 

Sokan pedig azzal vádolják a nőt, hogy csak a pénz miatt van együtt idősebb párjával, és mert lusta dolgozni. A férfi szerint azonban a nő nagyon okosan osztja be a tőle kapott pénzt. 

A negatív megjegyzések ellenére rengeteg pozitív üzenet is érkezik olyan nőktől, akik hálásak, hogy végre észreveszik őket – hiszen sok anya érzi haszontalannak magát otthon, mert a világ gyakran ezt üzeni számukra. "Te nem csinálsz semmit, csak otthon vagy a gyerekkel…" – ez a mondat mindenki számára ismerős lehet.
 

TEXTSTART:34617fizet:TEXTSTOP
 

Indexkép: truly / Youtube

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

100 ezer forintos iskolakezdési támogatás: kik kaphatják meg, és mikor érkezhet? Apaszabadság Magyarországon – Mennyi az annyi, és mit tanulhatnánk a többi európai országtól? 2026-os SZJA-kedvezmények: ennyi pénzt hagysz az asztalon, ha nem nyilatkozol időben CSOK Plusz 2026: 6 tipikus hiba, amin tényleg milliók múlhatnak – és egy példa, mennyit buksz, ha rosszul időzítesz Havi 50–65 ezer forint vissza a bölcsis díjból 2026-ban? Mutatjuk, ki kapja meg és hogyan igényeld 10 perc alatt 645 ezer CSED, 452 ezer GYED 2026-ban? Itt az új plafon-térkép Akár havi +80 ezer Ft is maradhat nálad 2026-tól. Így kapod meg a dupla családi adókedvezményt – lépésről lépésre Szép tervek, nehéz valóság: Miért nem a fiatalokhoz jutnak a kedvezményes hitelek?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük