Hirdetés Partneri kampány helye
Családi Vállalkozás

5 szarvashiba, amit szinte minden kezdő vállalkozó elkövet – 1. rész

Még ma sem nagy divat vállalkozni, mert még mindig sokan úgy ítélik meg, hogy az alkalmazotti lét sokkal biztonságosabb. Ennek ellenére gyanítom, hogy mindenki kapásból fel tudna sorolni az ismerősei közül legalább ötöt, aki kisebb-nagyobb sikerrel már próbált valamilyen formában és szinten vállalkozni (legalábbis már ki kellett váltania a vállalkozói igazolványt). A legtöbben azonban még akkor is belefutnak az öt szarvashibába, ha nem kényszerből akarnak vállalkozni. A kezdő vállalkozók (és a nem is annyira kezdő vállalkozók) figyelmét hívja most fel ezekre Himer Csilla, a kisvállalkozások kreatív kontrollere, vállalkozásfejlesztési coach.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
5 szarvashiba, amit szinte minden kezdő vállalkozó elkövet – 1. rész

Miért nem sikeresek a magyar vállalkozások?

Akárhogyan is nézem a statisztikákat, és bármennyire is tény, hogy a GDP nagyobbik hányadát a kis- és középvállalkozások termelik meg kishazánkban (nem, nem a multik! – hanem főleg a velük üzletelő, nekik beszállító kicsik), ugyanezek a statisztikák azt is mutatják, hogy a frissiben alakult vállalkozások többsége nem éri meg az ötödik szülinapját, mert idő előtt lehúzza a rolót.
Tény, hogy erről részben a külső szabályozás bakugrásai is tehetnek, amit nem mindenki tud követni (ilyen lesz pl. a kis kft-knél a törzstőke 3 millió forintra emelése). De csak részben. Mert ezek a cégek, amelyek azért fognak becsődölni, megszűnni, mert nem képesek felemelni a törzstőkét 3 misire, többnyire már túlvannak az első pár éves működésen – elvileg kellene, hogy legyen annyi tartalékuk, hogy abból egy ilyet (a biztosított két évnyi felkészülési-átállási idő alatt) meg is tudjanak lépni.
 

Miért is nem megy akkor ez, kérem?

Egyrészt, mert bajok vannak a hatékonysággal, a cég felépítésével, a munka szervezésével (erről egyszer még majd írok külön is). Van azonban ezen kívül is egy olyan elhanyagolt, de annál fontosabb, mit ne mondjak, mindent eldöntő tényező, ami alapból sikerre vagy éppen sikertelenségre ítél egy céget – már a működése megkezdésének pillanatában.

Vagyis ami miatt a legtöbb ilyen cég eltűnik, vagy éppen hogy csak elvegetál még a napi 12-14 óra megfeszített meló mellett is, az a cégvezető gondolkodása.

Erről is sokan, sokfélét írtak már. Én azonban coachként minden nap tapasztalom, hogy ez az a tényező, ami szó szerint a zsebre megy: eldönti, hogy egy cég fejlődik, és pénzt termel, vagy csak ideig-óráig (értsd: maximum néhány évig) húzza, aztán a cégvezető totál kizsigerelve és megkeseredve bezárja a boltot.

Az, hogy egy cégvezető-cégtulajdonos nem képes jól gondolkodni, olyan szarvashibákhoz vezet, amelyek nem egyszerűen csak a céget dönthetik (és döntik is többnyire) romba, hanem a családi életet is. Ezért olyan fontos, hogy kicsit rendet tegyünk a fejekben, mert az nem állapot, hogy a vállalkozás „mindent visz”: időt, erőt, pénzt, családot…
 

5 szarvashiba, amit szinte minden kezdő (és nem is annyira kezdő) kisvállalkozó elkövet…
 

Szarvashiba #1

A vállalkozás nem munka – életforma!

Tessék tudomásul venni, hogy vállalkozni egy egészen másféle életet jelent, mint alkalmazottnak lenni! Ez főleg nőknél szembetűnő, amikor rájönnek, hogy bizony a család mellett, vagy éppen GYES-en, a baba mellől mégsem olyan játszi módon könnyed dolog egy vállalkozást elvezetni. Ha az lenne, akkor mindenki vállalkozna.

Félreértések elkerülése végett megjegyzem, hogy azért ez a pasik esetében sem egy egyszerű menet! Láttam már válást azért, mert a család úgy érezte, apuka igazából már csak a cégbe szerelmes, anyuba nem, és a gyerekeket is hanyagolja – apuka meg úgy érezte, hogy a cégben muszáj ennyit teljesíteni ahhoz, hogy a családjáról úgy tudjon gondoskodni, ahogyan ők azt (szerinte) megérdemlik. Szóval ne dőljön hátra senki, hogy ez csak a nők nyavalygása – bizony a férfiak is szenvednek ettől, de rendesen!

A vállalkozás beindítása, működtetése ugyanis a legritkább esetben fix munkaidős elfoglaltság – ráadásul tűrni kell azt is, hogy nem fizetéstől fizetésig kell tudni beosztani a jövedelmet, hanem megbízástól megbízásig...

Azt is meg kell szokni, hogy egy állandó készenlétes problémamegoldó automatává válik a vállalkozó – ennél fogva sokszor zakatol az agya a cég dolgain. Mert az ihlet, az, ugye, sohasem reggel 8-tól délután 5-ig dolgozik. Az csak úgy jön. Akár hajnalban is. (Nagyon sok vállalkozó ezért alszik úgy, hogy az ágya mellett vagy jegyzetfüzet és toll van, vagy diktafon – és a párjának ezt bizony jól kell tűrnie.)

Ehhez a sok mindenhez pedig egészen másféle attitűd, hozzáállás kell, mint ahhoz, amikor valaki alkalmazottként tolja egy másik cég szekerét. 

A szarvashibák egyenként is olyan jelentősek, hogy mindegyik megérdemel egy külön cikket. Jövő héten jön a folytatás!

Csengő kasszát és sikeres vállalkozást kívánok! 

Olvasd el a cikk további részeit is:
5 szarvashiba, amit szinte minden kezdő vállalkozó elkövet – 2. rész
5 szarvashiba, amit szinte minden kezdő vállalkozó elkövet – 3. rész
5 szarvashiba, amit szinte minden kezdő vállalkozó elkövet – 4. rész

Fotó: TheDigitalWay/pixabay.com

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

100 ezer forintos iskolakezdési támogatás: kik kaphatják meg, és mikor érkezhet? Apaszabadság Magyarországon – Mennyi az annyi, és mit tanulhatnánk a többi európai országtól? 2026-os SZJA-kedvezmények: ennyi pénzt hagysz az asztalon, ha nem nyilatkozol időben CSOK Plusz 2026: 6 tipikus hiba, amin tényleg milliók múlhatnak – és egy példa, mennyit buksz, ha rosszul időzítesz Havi 50–65 ezer forint vissza a bölcsis díjból 2026-ban? Mutatjuk, ki kapja meg és hogyan igényeld 10 perc alatt 645 ezer CSED, 452 ezer GYED 2026-ban? Itt az új plafon-térkép Akár havi +80 ezer Ft is maradhat nálad 2026-tól. Így kapod meg a dupla családi adókedvezményt – lépésről lépésre Szép tervek, nehéz valóság: Miért nem a fiatalokhoz jutnak a kedvezményes hitelek?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük