Hirdetés Partneri kampány helye
Családi Pénzügyek

Képzés civileknek

A Civil Iroda Alapítvány az Esélyegyenlőségi Kormányhivatal támogatásával képzéssorozatot szervez.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Képzés civileknek

A program célja, hogy segítséget nyújtson a Nemzeti Civil Alapprogramhoz benyújtandó pályázatok formailag és tartalmilag megfelelő elkészítésében.
A képzés az első 900 jelentkező számára ingyenes, a további jelentkezők számára a képzés önköltséges. Az önköltséges résztvevők részvételi díjat a jelentkezők számára való tekintettel állapítjuk meg.

A kurzusra elsősorban a kistelepüléseken, falvakban működő, szerény erőforrásokkal rendelkező egyesületek, alapítványok jelentkezését várjuk. A képzések lebonyolítására a jelentkezések területi megoszlására figyelemmel kiválasztott különböző kistérségben kerül sor.

A képzésre 2004. július 9-ig lehet előzetesen jelentkezni a
www.civili.hu  internet címen (közvetlen elérés: www.civili.hu/kepzes) talalható elektronikus jelentkezési lap kitöltésével, amit minden esetben visszaigazolunk annak megjelölésével, hogy a jelentkezést az ingyenesen, vagy a költségtérítés mellett igénybe vehető férőhelyek terhére tudjuk elfogadni.

A képzések pontos időpontjának és helyszínének ismeretében lehetőség lesz pótjelentkezésre is, hiszen az előzetes jelentkezes célja csupán az igények mind pontosabb felmérése.

További információ a (06-1) 270-2450 telefonszámokon, valamint a
kepzes@civili.hu e-mail címen kérhető.

Budapest, 2004. június 21.


Civil Iroda Alapítvány

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

100 ezer forintos iskolakezdési támogatás: kik kaphatják meg, és mikor érkezhet? Apaszabadság Magyarországon – Mennyi az annyi, és mit tanulhatnánk a többi európai országtól? 2026-os SZJA-kedvezmények: ennyi pénzt hagysz az asztalon, ha nem nyilatkozol időben CSOK Plusz 2026: 6 tipikus hiba, amin tényleg milliók múlhatnak – és egy példa, mennyit buksz, ha rosszul időzítesz Havi 50–65 ezer forint vissza a bölcsis díjból 2026-ban? Mutatjuk, ki kapja meg és hogyan igényeld 10 perc alatt 645 ezer CSED, 452 ezer GYED 2026-ban? Itt az új plafon-térkép Akár havi +80 ezer Ft is maradhat nálad 2026-tól. Így kapod meg a dupla családi adókedvezményt – lépésről lépésre Szép tervek, nehéz valóság: Miért nem a fiatalokhoz jutnak a kedvezményes hitelek?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük