Hirdetés Partneri kampány helye
Gyerekirodalom, hangos mesék

Mester Györgyi: Nyuszi ül a fűben… és festeget

Az erdei tisztáson gyülekeztek a nyulak. Kisebbek, nagyobbak, fiatalabbak, öregebbek, de mind azzal a szándékkal jöttek össze, hogy megbeszéljék a húsvéti teendőket.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Mester Györgyi: Nyuszi ül a fűben… és festeget

Nyúl mama is kivezényelte kis családját, mert a legfiatalabb nyuszigyerekek még nem is éltek meg húsvétot, így nem tudták, milyen feladat vár rájuk.

A legöregebb, legtapasztaltabb jelenlévő, Nyúl apó figyelmet kért, mire a zajongó ifjúság elhallgatott, és minden szem középre irányult, ahol apó beszélni kezdett.

– A húsvét a mi legfontosabb ünnepünk. A szokásos hétköznapi teendőink mellett, most feladatunk besegíteni az embereknek, akik tőlünk várják, hogy minél szebb, érdekesebb, emlékezetesebb legyen ez a két nap – húsvét vasárnapja és a húsvét hétfő -, főként a gyerekek számára. – A feladatunk komoly és felelősségteljes. Biztosan ismeritek a mondókát, hogy:

Nyuszi ül a fűben,
ülve szundikálva,
nyuszi talán beteg vagy,
hogy már nem is ugorhatsz?
Nyuszi hopp, nyuszi hopp,
máris egyet megfogott.

– Hát most szundikálni nem szabad, és remélem, nem is beteg közületek senki, mert munka vár mindnyájunkra. – Ülni viszont lehet, a munka „ülőmunka” lesz. – Mivel festegetni kell, azért kérlek, „ne is ugráljatok”, mert kidől a festék, és elrontjátok a tojások díszítését.

Azután Nyúl apó így folytatta.
– Mint az az elmondottakból bizonyára kiderült, tojást fogunk festeni. Sokat, és minél színesebbeket, minél szebbeket, hogy megörvendeztessük vele a gyerekeket. – A tojások beszerzéséről Tyúk anyó révén már gondoskodtam, így most rögtön meg is kapja mindenki azt a mennyiséget, amit meg kell festenie. – A tojások átvétele után, menjetek oda festékes dobozokhoz, válogassatok közülük. Azután lássatok munkához, és akár versenghettek is, ki tud szebb mintát kitalálni és azt megfesteni a tojáson. – Kezdhetitek az ötletelést, és a tojások díszítését.

És a munka elkezdődött…

A kis és nagy nyuszik örömmel fogtak a dologhoz, amely megmozgatta a fantáziájukat. A festés révén megmutathatták egymásnak, kinek milyen fejlett a szépérzéke, milyen ügyes az ecsetet fogó kis mancsa, egyidejűleg ötletelhettek is. Minden nyuszi más és más mintát álmodott meg a tojásra.

A nap végére – mert az idő sürgetett, már szombat volt, és a tojásokat még ki is kellett szállítani a kertekbe, a bokrok aljába -, mindnyájan elkészültek a festéssel.

Akkor kiállították a díszes tojásokat. Óvatosan persze, hogy össze ne törjenek, az erdei tisztás közepére hordták őket, hogy mindenki megszemlélhesse azokat.

A puha, zöld gyepen ezernyi tojás díszelgett. A szebbnél szebb tojások gyönyörködtették a szemet.

Nyúl apó végigsétált a tojáshalmok mentén, és mindegyik készítőhöz, kis festőhöz volt egy-egy dicsérő szava.

A legjobban azonban akkor lepődött meg, amikor az egyik kis nyuszi átnyújtott neki egy személyre szóló ajándéktojást, amelyre – ha hiszitek, ha nem -, Nyúl apó arcképe volt felismerhetően ráfestve.

Ezen aztán jót mulattak, és persze a nagy dicséret se maradt el az ajándéktojás festőjének, úgyhogy igazán jó hangulatban készülődtek az ünnepre.

Húsvétkor a gyerekek is ugyanezt a jó hangulatot és örömöt érezték, amikor a bokrok alatt, hosszas keresgélés után, ráleltek a nyuszik által ügyesen elrejtett, szebbnél szebbre festett hímestojásokra.

Nyitókép: anncapictures képe a Pixabay -en.

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Fulladásveszélyes babatermékek tömege az online piactereken, amikből már több ezret eladtak Egyetlen elgurult vízgyöngy ölte meg a 10 hónapos kislányt Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval Néhány praktikus trükk az elveszett óvodai ruhák ellen A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ 115 találós kérdés ovis és iskolás gyerekeknek Az alfa generációs gyerekek többet játszanak online, mint valaha. Hogyan védhetjük meg őket az online ragadozóktól?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük