Hirdetés Partneri kampány helye
Családi Pénzügyek

A babaváró hitelek közel felénél már fel is függesztették a törlesztést

Ennyi családban született már meg az első gyermek, vagy érte el a magzat a 12 hetes kort. Olyanok is vannak, akik már most elmaradtak a részletfizetéssel.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
A babaváró hitelek közel felénél már fel is függesztették a törlesztést

Már az első hónapokban több milliárd forintot helyeztek ki a bankok a babaváró hitelek kapcsán. Legtöbben a maximális, 10 millió forintos összeget igénylik, közel felük esetében pedig már fel is függesztették a törlesztést – írja a Szeretlekmagyarország.hu.

A babaváró hitelt azok a házaspárok igényelhetik, akik vállalják, hogy öt éven belül legalább egy gyermekük fog születni. Ha ez bekövetkezik, a törlesztés három évre felfüggesztésre kerül. A második gyermek születésekor újabb három évre függesztik fel a törlesztést, és elengedik a tőketartozás 30 százalékát. A harmadik gyermek érkezésekor az egész tartozást elengedik.

Fontos kitétel, hogy csak azokat a gyermekeket veszik figyelembe, akik a kölcsön igénylésekor még nem születtek meg. Tehát ha egy házaspár két gyerekkel felveszi a hitelt, és utána születik egy harmadik gyermekük, ők a törlesztés szempontjából egygyerekeseknek fognak minősülni.

Ha öt éven belül nagyon komoly indok nélkül nem születik meg a gyermek, a kölcsönt egyben, kamatostul kell visszafizetni, ami akár 18 millió forint is lehet.

Közben vannak olyan is, akik már most késedelmesen törlesztenek: az MKB Bank adatai szerint az igénylők 2,5 százaléka el-elmarad a részletfizetéssel.

Kapcsolódó cikkeink:

Kép: Free-Photos / pixabay

 

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

100 ezer forintos iskolakezdési támogatás: kik kaphatják meg, és mikor érkezhet? Apaszabadság Magyarországon – Mennyi az annyi, és mit tanulhatnánk a többi európai országtól? 2026-os SZJA-kedvezmények: ennyi pénzt hagysz az asztalon, ha nem nyilatkozol időben CSOK Plusz 2026: 6 tipikus hiba, amin tényleg milliók múlhatnak – és egy példa, mennyit buksz, ha rosszul időzítesz Havi 50–65 ezer forint vissza a bölcsis díjból 2026-ban? Mutatjuk, ki kapja meg és hogyan igényeld 10 perc alatt 645 ezer CSED, 452 ezer GYED 2026-ban? Itt az új plafon-térkép Akár havi +80 ezer Ft is maradhat nálad 2026-tól. Így kapod meg a dupla családi adókedvezményt – lépésről lépésre Szép tervek, nehéz valóság: Miért nem a fiatalokhoz jutnak a kedvezményes hitelek?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük