Hirdetés Partneri kampány helye
Családi Pénzügyek

A családok ismerjék meg a számukra kidolgozott programokat!

A család- és ifjúságügyért felelős államtitkárság tájékoztató kampányokat indít az év első hónapjaiban azért, hogy a fiatalok és a családosok megismerjék az őket érintő kedvezménylehetőségeket, köztük a diplomás gyedet vagy az év közepén induló családi otthonteremtési kedvezményt (csok), korábbi nevén "a szocpolt".

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
A családok ismerjék meg a számukra kidolgozott programokat!

Novák Katalin az MTI-nek adott nyilatkozatában arról beszélt, az idén a kormány számos olyan új intézkedést hozott, programot indított, amelyek kedvezően érinthetik a családalapítás előtt álló fiatalokat vagy a gyermekescsaládokat, ugyanakkor szerinte még nem jutott el mindenkihez ezeknek a lehetőségeknek a híre.
    
Az államtitkár elmondta, a tájékoztató kampány például a családi támogatások konkrét lehetőségeiről, a foglalkoztatásban érvényesíthető kedvezményekről, illetve a júliustól elinduló csok részleteiről szól majd.
    
Arra hívta fel a figyelmet, lehetnek akármilyen jók a jogszabályok, a törvények előírhatnak bármilyen kedvezményt, ha például az édesanyák nem tudják, hogy a munkáltatójuknál igényelni kell a részmunkaidős foglalkoztatást, és kisgyermek kellett ezt meg is kell kapniuk, akkor "mit sem ér az egész". Szerinte azért indokolt a tájékoztató, figyelemfelkeltő kampányok elindítása, hogy "az üzenet" a megfelelő formában eljuthasson a címzettekhez.
    
Novák Katalin az új családi kedvezmények közül kiemelte a csok-ot, ami már a gyermektelen, de legalább egy gyermeket vállaló és az egygyermekes családoknak is segítséget jelenthet. Emlékeztetett arra, hogy a kormány döntése értelmében 500 ezertől 3,25 millió forint vissza nem térítendő állami támogatást kaphatnak a szülők (házastársak vagy élettársak) a meglévő gyermekeik után, továbbá azok a házaspárok, akik a következő négy évben gyereket kívánnak vállalni.
    
Elmondta, az állami támogatás nagysága a gyerekek számától, a lakás nagyságától és a lakás energiatakarékosságától is függ. Használt lakásra vagy bővítésre akár ugyanannyi csok is kérhető, mint új lakásra, ami azt jelenti, hogy a mostani rendszerben már nincs "félszocpol". A rendszer újdonsága az is, hogy akár – a jelenlegi 60 helyett – már 40 négyzetméteres lakásra is kérhető támogatás.
    

{HASONLOCIKKEK}Közölte, a csok-ra elkülönített költségvetési forrás jövőre – 6 hónapra – plusz 4 milliárd forint, de a keret "felfelé nyitott"; ez azt jelenti, hogy ennél nagyobb igény esetén is biztosítani tudják a szükséges forrásokat. Közölte, éves szinten 12 ezer család támogatásával számolnak az új rendszerben.
    
Azt mondta, a kormány szeretné hosszú távon is tervezhetővé tenni a gyermekvállalást, ezért foglaltak törvénybe olyan vállalásokat is, amelyek csak 2016-tól lépnek életbe, ezek között például a kétgyermekesek adókedvezményének kétszeresére növelését.
    
Novák Katalin elmondta, a tájékoztató kampányt elsősorban a világhálón indítják majd el, és közösségi oldalakon is meg kívánnak majd jelenni egyszerű, közérthető kiadványaikkal.
    
Arra is felhívta a figyelmet, hogy a csok részleteiről az Emberi Erőforrások Minisztériuma központi ügyfélszolgálatán – telefonon vagy személyesen – már kérhetnek tájékoztatást azok, akik igénybe szeretnék majd venni az állami támogatást, de bármelyik másik új vagy már futó programról is érdeklődhetnek. A nyitva tartási idő a http://emmiugyfelszolgalat.gov.hu/tisztelt-ugyfeleink oldalon található meg.

Forrás: MTI
Fotó:
sathyatripodi/Pixabay.com

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

100 ezer forintos iskolakezdési támogatás: kik kaphatják meg, és mikor érkezhet? Apaszabadság Magyarországon – Mennyi az annyi, és mit tanulhatnánk a többi európai országtól? 2026-os SZJA-kedvezmények: ennyi pénzt hagysz az asztalon, ha nem nyilatkozol időben CSOK Plusz 2026: 6 tipikus hiba, amin tényleg milliók múlhatnak – és egy példa, mennyit buksz, ha rosszul időzítesz Havi 50–65 ezer forint vissza a bölcsis díjból 2026-ban? Mutatjuk, ki kapja meg és hogyan igényeld 10 perc alatt 645 ezer CSED, 452 ezer GYED 2026-ban? Itt az új plafon-térkép Akár havi +80 ezer Ft is maradhat nálad 2026-tól. Így kapod meg a dupla családi adókedvezményt – lépésről lépésre Szép tervek, nehéz valóság: Miért nem a fiatalokhoz jutnak a kedvezményes hitelek?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük