Mint írták, ha egy tanuló úgy tervezi, hogy majd februárban ezek valamelyikébe is beadja felvételi jelentkezését, mindenképp részt kell vennie a központi írásbeli vizsgákon.
Jelezték: a felvételhez központi írásbeli vizsgát csak a gimnáziumok és a szakgimnáziumok írhatnak elő.
Az Oktatási Hivatal azt javasolja, hogy a diákok és szüleik mielőbb tájékozódjanak a középiskolák kínálatáról, és – amennyiben a kiválasztott iskolák valamelyikében a felvételihez erre szükség van – a tanulók feltétlenül jelentkezzenek az írásbeli felvételi vizsga megírására.
A tájékozódáshoz nagy segítséget adhat az OH honlapján, a Köznevelés/Középfokú felvételi eljárás/Aktuális beiskolázási időszak (2016/2017. tanév) menüpont alatt elérhető elektronikus kereső felület, amelyen a középfokú intézmények felvételi tájékoztatói és tanulmányi területeik között tallózhat a látogató.
Az írásbeli vizsgákra való jelentkezés határideje december 9.
A jelentkezést ahhoz az – OH honlapján közzétett listán szereplő – iskolai feladatellátási helyhez kell beadni, amelyben a jelentkező a vizsgát meg kívánja írni – közölték.
Forrás: MTI
Fotó: https://commons.wikimedia.org
Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri