Hirdetés Partneri kampány helye
Gyereknevelés

A középső testvér szerepe a családban (Cikkíró pályázatra beküldött írás)

A felnőttkor küszöbén éppen itt az ideje annak, hogy átgondoljam, miért is lett belőlem olyan ember, amilyen, és ebben milyen szerepet játszott a családban betöltött szerepem.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
A középső testvér szerepe a családban (Cikkíró pályázatra beküldött írás)

 A gyerekkoromban meghatározó volt az, hogy mikor születtem. Ahogy múltak az évek egyre többször szembesültem azzal, hogy nem is olyan egyszerű középső testvérnek lenni. Összehasonlítanak az idősebbel, elvárják, hogy ne kövesd el ugyanazt a hibát, mint ő és ugyanakkor mutass példát a kisebbnek. Valószínűnek tartom, hogy emiatt a kettősség miatt lett belőlem maximalista ember. Bátyám hibáiból tanulva, nem követtem el ugyanazokat és mindig próbáltam minden tekintetben felülmúlni őt. Az összes elém gördülő akadálynál, aminek a leküzdésében sohasem szerettem segítséget kérni, ott lebegett előttem az, hogy jobbnak kell lennem, és példát kell mutatnom öcsémnek. Egyfajta versenyhelyzet alakult ki köztem és bátyám között. Úgy gondolom, hogy nekem könnyebb dolgom volt, mivel a már kitaposott ösvényen haladtam és tisztában voltam vele mi jó és mi rossz.

Az összehasonlítgatást testközelből érezhettük, mivel egy általános iskolába jártunk, ahol a tanárok akarva akaratlanul példálóztak a másikkal. Természetesen ez nem egy jó dolog, mivel nem vagyunk egyformák. Mindig is úgy éreztem jobbnak kell lennem, meg kell mutatnom, hogy mire vagyok képes. Ebben biztosan közrejátszik az is, hogy minél jobban szeretnénk megfelelni szüleinknek. Szerencsére nagyon jó a kapcsolatom testvéreimmel és mindenben segítjük egymást, de ugyanakkor amikor komoly feladat elé érkezünk, mindig egyfajta presztízs csata alakul ki közöttünk.

Két évvel ezelőtt egy nyaralás alkalmával játékos feladatokban vehettünk részt. Egymás ellen kellett küzdenünk, úgy, hogy a szüleink közben figyeltek minket. Nagyon feszültek voltunk mindannyian az ügyességi játékok alatt. Érződött, hogy többről van szó, mint egy átlagos versenyről. Egy hét leforgása alatt mindannyian nyertünk valamilyen játékon és azt figyeltem meg, hogy mindannyiunknak az volt a legfontosabb, hogy édesapánk és édesanyánk büszke legyen ránk.

Véleményem szerint középső tesvérnek lenni eléggé összetett feladat, de egyben nagyon élvezetes és meghatározó is. Az, hogy én vagyok a második szülött nagyban hozzájárul ahhoz, hogy ennyire magabiztos, maximalista, céltudatos ember lett belőlem. Természetesen ehhez hozzátartozik az is, hogy kivételes neveltetésben volt részem, és szüleimtől, valamint a családomtól csakis olyan értékeket kaptam, amik hozzá segítettek ezekhez a tulajdonságokhoz.

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Fulladásveszélyes babatermékek tömege az online piactereken, amikből már több ezret eladtak Egyetlen elgurult vízgyöngy ölte meg a 10 hónapos kislányt Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval Néhány praktikus trükk az elveszett óvodai ruhák ellen A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ 115 találós kérdés ovis és iskolás gyerekeknek Az alfa generációs gyerekek többet játszanak online, mint valaha. Hogyan védhetjük meg őket az online ragadozóktól?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük