Hirdetés Partneri kampány helye
Egészség

A testvérek közötti kis korkülönbség növelheti az autizmus kockázatát

Minél kevesebb idő telik el két terhesség között, annál nagyobb a valószínűsége, hogy autista lesz a születendő gyermek. Ehhez hozzáadódik még az édesanya korának előrehaladtával növekvő kockázat is. Ezt állapították meg a new yorki Columbia-egyetem kutatói.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
A testvérek közötti kis korkülönbség növelheti az autizmus kockázatát

Ha egy éven belül születik a következő testvér, akkor háromszoros a rendellenesség kialakulásának kockázata, mint egyéb esetben.

Az ok egyelőre ismeretlen

Az is kimutatható, hogy minél több gyermek születik, az utoljára született gyereknél valamivel nagyobb az autizmus kialakulásának valószínűsége. Azonban, ha több időt hagynak a szülők két gyermek születése között, jelentősen csökken a kockázat. Ha két év van a gyermekek között, már csak kétszeres a kockázat, amikor 24-35 hónap ill. 3 év különbség van a gyerekek között, csak 26% a rendellenesség kialakulásának kockázata.

1992 és 2002 között Kaliforniában másodikként született gyermekeket vizsgáltak meg, közel 663. 000 adatot dolgoztak fel.

A tanulmány egyik szerzőjének véleménye szerint az lehet az egyik ok, hogy amikor gyorsan jönnek egymás után a testvérek, nem tudja kellő mértékben „kipihenni” és regenerálni magát az anya szervezete.

A kutatók ennek ellenére nem tartják feltétlenül szükségesnek a gyermekek születése közötti idő-intervallum meghosszabbítását.

Kapcsolódó cikkeink:

Autizmus-hírek a tudomány világából
A kutyák az autisták segítőtársai

Fotó: tululli: Noah

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Ellenőrizd idős hozzátartozód személyijét: augusztus 3-án érvénytelenné válhat, értesítést nem küldenek „Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család? Külön ambulanciát kellett nyitni a szifiliszes gyerekeknek – a legfiatalabb beteg mindössze kétéves volt Tündéreket nézhetnek vérvétel közben a gyerekek – így csökkentik a félelmet a debreceni klinikán A szerepek utáni időszámítás: A női lét láthatatlan forradalma 50 felett Néha ki kell lépni a digitális világból és visszatérni a sajátunkba Egy szétszórt anyuka 3 szabálya, melyek révén a kacatok 90 százalékától megszabadult Nem mindegy, milyen folyadékkal vesszük be a gyógyszert

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük