Hirdetés Partneri kampány helye
Gyereknevelés

A nagynéni zseniális ötlete, amivel végre meg tudják különböztetni a hármas ikreket

Három teljesen egyforma baba megkülönböztetése néha még a szülőknek is gondot okozhat. A család kezdetben azzal próbálkozott, hogy a babákat különböző színű ágyban altatták, és más színű cumisüveget használtak, vagy eltérő színű ruhákat hordtak. De még így is volt kavarodás fürdetés és öltöztetés közben, ezért a nagynéni kitalált egy jobb megoldást.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
A nagynéni zseniális ötlete, amivel végre meg tudják különböztetni a hármas ikreket

A nagynéni azt találta ki, hogy mindegyikük nagy lábujján más színűre festi ki a körmöt

Amy Jo Hasselquist sógornője hármasikrekkel volt várandós, ezért nem csoda, hogy az újdonsült nagynéni nagyon várta már a picik érkezését. 

A babák a 29. héten jöttek világra, ezért 3 hetet még a kórházban kellett tölteniük, utána azonban már hazamehettek. 

Az édesanya kissé aggódott, hogy hogy fogja tudni megkülönböztetni a babákat, hiszen egypetéjű ikrek lévén szinte a megszólalásig hasonlítottak egymásra. 

Az anyának a kórházban dolgozó nővérek azt javasolták, hogy színek szerinti megkülönböztetést használjon otthon. Egy ideig így is ment, minden gyereknek eltérő színű ágya, cumisüvege, játéka, ruhája stb. volt. 

Fürdésnél és öltöztetésnél azonban sokszor komoly kihívást jelentett kibogozni, hogy melyik baba melyikük, ezért a nagynéni azt találta ki, hogy mindegyikük nagy lábujján más színűre festi ki a körmöt. 

Jamesé zöld lett, Henriké kék, Thomasé pedig piros. 

A picikről aranyos videó is készült, amit nem lehet mosolygás nélkül végignézni:
 

TEXTSTART:34597ikrek:TEXTSTOP
 

Lakkozás előtt persze érdemes megkérdeznünk a gyermekorvos vagy a védőnőnk véleményét, és mindenképp olyan lakkot választani, melyet gyermekek számára fejlesztettek ki.

Indexkép: Good Morning America / Youtube

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Fulladásveszélyes babatermékek tömege az online piactereken, amikből már több ezret eladtak Egyetlen elgurult vízgyöngy ölte meg a 10 hónapos kislányt Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval Néhány praktikus trükk az elveszett óvodai ruhák ellen A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ 115 találós kérdés ovis és iskolás gyerekeknek Az alfa generációs gyerekek többet játszanak online, mint valaha. Hogyan védhetjük meg őket az online ragadozóktól?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük