Hirdetés Partneri kampány helye
Programajánló (családdal, gyerekkel)

Alapítványi játszótér

Budapesttől 7 km-re alapítványi játszótér Gyömrőn, a tó mellett.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Alapítványi játszótér


Ingyenes belépés


 


 


Három gyermekével komoly anyagi teher gyerekprogramon részt venni?


 


 Ha egy játszóházban akarjuk lefárasztani energiától duzzadó gyermekünket, akkor óránként 1200-1400 Ft-ot fizetnünk a szórakoztatásért. Ezt egy több gyerekes család ötezer Forint alatt nem ússza meg.


 


Nyáron rengeteg szülő viszi gyerekeit az igényesen felújított, közeli gyömrői-tóhoz, ezért a nyári hónapokban létre hoztunk a strand mellett egy olyan alapítványi játszóteret, ahol a kicsik (1-14 év) felhőtlenül szórakozhatnak a játszóházi áraknál jóval alacsonyabb áron.


 


Az alapítványi játszótér augusztus végéig szombaton és vasárnap 10-18 óra között üzemel. A gyerekek nyolc órán át több, mint 30 féle játékot játszhatnak, vetélkedhetnek, kreatív versenyeken vehetnek részt, összemérhetik ügyességüket társaikkal. Ha gyerekének van kedve kipróbálni ügyességi próbákat, akkor hétvégén jöjjenek el a homokos part mögött levő, erdő melletti alapítványi játszótérre, ahol a csemete fakirakózhat, nyakláncot festhet, vízi pisztolyozhat, karláncot fűzhet, ping-pongozhat, labdázhat, hullahoppozhat, halászhat, talicskázhat, kérhet arcfestést, vagy lufit, portrét magáról, hajtogathat, origami technikákkal ismerkedhet, célba dobhat, tekézhet, kipróbálhatja a varázsdobozt, zsákban ugrálhat vagy kötélhúzó versenyen vehet részt.


 


Azok a családok, ahol három vagy több gyermek él, nehezen engedhetnek meg maguknak egy többórás játszóházi kikapcsolódást. Ezért az Eleven Gyerekek Klubja minden hétvégén 10 családot kisorsol, akik ingyen jöhetnek be a rendezvényünkre. Ha szeretne jegyet igényelni, akkor jelölje meg, hogy melyik hétvégi napon lenne ideje eljönni, adja meg a gyerekek nevét, életkorát, címét, telefonszámát és e-mail címét, és csütörtökön értesítjük az Interneten keresztül a sorsolás eredményéről.


 


 


 


Üdvözlettel:


Langmár Zsuzsanna


Eleven Gyerekek Klubja


www.elevengyerekek.hu


2234 Maglód, Linné K. u. 22/a.


06-29-328-128


06-20-96-523-96


 


 


 


Ha szeretne ingyen jegyet az alapítványi játszótérre, akkor küldje el igényét az Elevengyerekek Klubjának szerdáig

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri Agysérülést szenvedett a 23 hónapos kisfiú, akit feldobott a gondozó, de nem tudott elkapni – VIDEÓVAL Tragédia a vasútnál: két tinédzser halt meg, miután felmásztak egy tehervagonra Esztergomba költözik az EFOTT 2027-ben – megnyílt az utolsó fesztivál a Velencei-tó partján Több mint fesztivál – a Krisna-völgyi Búcsú lélekemelő kaland az egész családnak Felrobbant a mikrózott squishy játék, súlyosan megégett egy kislány – erre figyelmeztetik a szülőket Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú – ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie Utolsó EFOTT a Velencei-tónál: 2027-ben új helyszínre költözik a fesztivál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük