Hirdetés Partneri kampány helye
Gyerekirodalom, hangos mesék

Az egérkirály (mese)

Mester Györgyi meséje.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Az egérkirály (mese)

Az egérkirály

Az új házban hamarosan mindenki megtalálta a helyét: a felnőttek a nagyszobában, a gyerekek a kicsiben, a kutya az ólban, a csirkék a baromfiudvaron, az egerek a kamrában.

Ez utóbbi lakók a beköltözésnél nem voltak igazán számba véve. Őket nem hívta senki, egyszer csak mégis ott voltak. Vélhetően a mező közelsége volt az oka, hogy rátaláltak a házra, ami számukra, a jövőre nézve, reménykeltő, állandó táplálékforrásnak bizonyult.

Először a kislány, Sára vette észre a hívatlan albérlőt.

– Anyúúú! Egy szürke valami szaladt be a hűtőszekrény alá! Még most is ott van.

Anyuka jött, alávilágított a hűtőnek, de ott már nem látott semmit.

– Alighanem az udvarról bejött egy egér – mondta. – De ne félj – nyugtatta Sárát. – Az egér nem eszik gyereket, csak sajtot, papírt, száraz bőrfélét, és ki tudja még mit szeret megrágni. A témában nem vagyok kellően tájékozott – fejezte be a felvilágosítást. – Esetleg, ellenszerként, beszerzünk egy macskát – tette még hozzá.

Ez bizony nagyon okos gondolatnak bizonyult, mivel hamarosan a kamrában is feltűnt egy másik egér. Vagy az első. Bár ez eléggé valószínűtlen, annak ellenére, hogy úgy a lakás bejárati ajtaja, mint a kamraajtó – a legnagyobb gondosság ellenére is -, időnként nyitva maradt.

Az egér szapora jószág, így a szót tett követte, a család macskát vett. Nem előkelőt, nem méltóságteljest, nem is szépet, csak egy egyszerű cirmost. Nem volt fiatal jószág, épp ezért bízni lehetett a szakértelmében. Már az egérfogást illetően.

A macskának bejárása lett a ház minden helyiségébe.

A viselkedése azonban nem volt egyértelműen "harcias", ami egy nagy egérpusztítótól elvárható lett volna. A konyhában főként azt leste, mikor kerül a tányérjába egy kis tej, vagy pottyan le valami neki szánt finomság az asztalról. A kamrába pedig jószerével csak hűsölni járt be. Amikor rá-rányitottak, nem egy egérrel való vad kergetőzés közben találták, hanem a polc alatt, "királyi pózban" fekve, halkan dorombolva aludt, s álmában valami nagyon kellemetes dologgal, vélhetően egy tál édes tej lefetyelésével foglalatoskodott.

A házban azonban a cirmos beköltözése óta, ténylegesen nem láttak egeret. Abból pedig, hogy a kamrában se fogott egeret, a ház lakói egyenesen azt a következtetést vonták le: az egerek a macska jelenlététől megijedve, alighanem végleg elhagyták a házat.

Az emberek nem tudták, pedig a háttérben nagy dolgok zajlottak. Cirmos egyezséget kötött az egerekkel: ha megválasztják az "Egerek királyának", őtőle továbbra is ellehetnek a házban. Csak ne mutatkozzanak nyilvánosan, és akkor ő se fogja őket hajkurászni. Miért is tenné egy uralkodó, a saját alattvalóival?!

Ennyiben maradtak…

Indexkép: publicdomainpictures.net

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Fulladásveszélyes babatermékek tömege az online piactereken, amikből már több ezret eladtak Egyetlen elgurult vízgyöngy ölte meg a 10 hónapos kislányt Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval Néhány praktikus trükk az elveszett óvodai ruhák ellen A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ 115 találós kérdés ovis és iskolás gyerekeknek Az alfa generációs gyerekek többet játszanak online, mint valaha. Hogyan védhetjük meg őket az online ragadozóktól?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük