Hirdetés Partneri kampány helye
Receptek

Csodaszarvas 2.0 – recept

Az egy pont nullás verziót két napig ette a család és még maradt is alapanyag, ami az "inkább pocsékba menjen, mint kárba" mondás után egy borókabogyóval és szegfűborssal megspékelt vörösboros, olajos pácban kötött ki a hűtőben.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Csodaszarvas 2.0 – recept

Őszintén megmondva, el is feledkeztünk róla, így több mint egy hétig puhult, mire a karácsonyi maradékok eltüntetését követően a felszínre került.

Vajpuha, omlós szarvasszeleteket kaptunk, amit kívülről-belülről átjárt a fenséges pác íze és illata. Nem is maradt túl sok dolgunk, mert önmagában megsütve is különleges ebédre tehettünk volna szert, ám egy-két olyan alapanyag lapult még a hűtőben és a spájzban, ami kimondottan erre az étekre várt: kockázott bacon, csiperkegomba, sárgarépa, zeller, vöröshagyma és fokhagyma.

A baconkockákat megpirítottuk, amihez hozzákerült a felszeletelt gomba. Ezt beletöltöttünk a szarvasszeletekbe, amit aztán felgöngyöltünk és sündisznó módjára három helyen megtűztünk fogpiszkálóval, hogy a töltelék ne tudjon megszökni. A tepsibe vöröshagymát, fokhagymát, sárgarépát és zellert daraboltunk mellé, a maradék páclével meglocsoltuk, kevés vízzel felengedtük és 180 fokos légkeveréses üzemmódú sütőbe toltuk, ahol fólia alatt 2 óra alatt készre sült.

Olvasd el ezt a receptet is!

Csodaszarvas 1. – recept

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Magyaros Burgonyaleves – Laktató és ízletes házias recept Grillezett csirkemelles friss saláta – Egészséges és ízletes ebédötlet Vöröslencse-leves (Dal) – Egyszerű, tápláló és fűszeres Padlizsános zöldségleves – Könnyű és tápláló egytálétel Marhahúsos brokkoli wokban – Gyors és ízletes ázsiai ihletésű recept Spenóttal és sajttal töltött csirkemell – Szaftos és ízletes fogás Friss zöldséges wrap – Egészséges és könnyű tízórai Sajtos-spenótos gnocchi ropogós baconnel

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük