Hirdetés Partneri kampány helye
Gyerekirodalom, hangos mesék

Egy felejthetetlen karácsony

Az egész úgy kezdődött, hogy otthon maradt az a fránya cetli. A cetli a bevásárlandókkal, amit anya írt össze, és amit nekem kellett volna megvennem. A pénzt is otthon felejtettem, de annak már nem is volt jelentősége, hiszen fejből amúgy sem tudtam volna felidézni, miért is kellett bemennem a boltba. Aznap este nem volt kenyér a vacsorához, és az előző napi szikkadt zsemléket ettük a szalámihoz.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Egy felejthetetlen karácsony

Két napra rá, hasonlóan elfeledkeztem valamiről. Ez kicsit súlyosabb eset volt, mivel az öcsémről feledkeztem meg, vagyis nem mentem be érte az óvodába. Szegénynek este hétig ott kellett maradnia a mérges takarítónő, Saci néni felügyelete alatt, ami további megpróbáltatást jelentett a számára. Végül anya – miután befejezte a túlórázást -, hozta haza kisírt szemű, könnytől maszatos arcú kisöcsémet.

Anya megkért, hogy a karácsonyra is tekintettel, ugyan raknék már rendet a saját szobámban, ami alatt a szanaszéjjel heverő könyvek, dvd-k polcra való visszatételét, a társasjáték darabjainak, a legó alkatrészeknek a dobozba rakását, és a levetett, használt ruháim szétválogatását, szennyes kosárba helyezését értette.

Hogy aztán, nyomatékos kérése ellenére, a bakancsomat se cipőkrémeztem be, pedig közeledtek a havas, latyakos napok, anya megelégelte a dolgot.

Haszontalan vagy, lusta, rossz gyerek. Meg is lesz az eredménye a karácsonyi ajándékozáskor – mondta.

Én erre dacosan csak annyit feleltem: jól van, ha ti nem szerettek, én sem szeretlek benneteket.

Aztán eljött a nagy nap. Mintha mi sem történt volna, jókedvűen segédkeztem a karácsonyfa feldíszítésénél. Úgy éreztem, minden rendben van. El is feledkeztem – hasonlóképpen, mint a bevásárlásról, meg az óvodában hagyott öcsémről – anya korábbi fenyegetéséről.

A szentestei vacsora elfogyasztása után került sor, mint ez idáig mindig, az ajándékok átadására. Kíváncsian vártam, mit kapok az idén, de a legnagyobb megdöbbenésemre, a felirat alatt, melyen a nevem állt, nem volt semmi. Hűlt helye volt az én ajándékomnak – mintha a szüleim megfeledkeztek volna rólam -, míg az öcsém boldogan bontogatta a neki szánt csomagokat.

Ezt nem tehetik meg velem – gondoltam. De bizony, megtették. Nem is faggatóztam, hiába is lett volna minden. Ekkor már eszembe jutott anya jóslata: meglesz a böjtje a lustaságodnak, majd meglátod.

Tele gyomorral, és keserű szívvel feküdtem le aznap este.

Bár a szomorúság ellenére, viszonylag gyorsan elaludtam, talán a nagy lelkiismeret-furdalás miatt, már jócskán hajnal előtt megébredtem. Csak forgolódtam az ágyamban, majd döntő elhatározásra jutottam.

Csendben felkeltem, és elkezdtem helyükre rakni a szobámban szétszórt holmikat. A könyveket és dvd-ket vissza a polcra, a legó alkatrészeket és a társasjáték darabjait a dobozukba, végül a napokkal korábban levetett, piszkos ruháimat is kivittem a szennyestartóba.

Akkor eszembe jutott az öcsém. Lábujjhegyen beosontam a szobájába. Csendesen szuszogott a kiságyában. Fölé hajoltam, és azt suttogtam neki, hogy szeretem, és ígérem, soha többé nem felejtem ott az óvodában.

Azután ugyancsak halkan, óvatos léptekkel kimentem az előszobába, és nagy buzgalommal nemcsak a sajátomat, de a család többi tagjának a téli cipőit is kipucoltam, bekrémeztem, kifényesítettem. Nem voltak azok a bakancsok még soha életükben olyan tükörfényűek.

Azután, teendőm nem lévén, visszamentem a szobámba. Nem akartam már aludni, de valahogy mégis elszunnyadtam. Anya ébresztett fel vidám, friss szavakkal: hétalvó, ki az ágyból! Gyere reggelizni.

Hát jó, enni bizonyára kapok, mint ahogy vacsorát is adtak előző este. De hogyan lesz tovább?!

Nem is érdekelt sem a kalács, sem a habos kakaó, amit ilyenkor, karácsony első napján reggelire szoktam kapni. Csak odabújtam anyához, és – mivel szégyenemben nem mertem a szemébe nézni -, a hálóköntösébe suttogtam, hogy többé nem leszek lusta, ne haragudjon. És hogy nem gondoltam komolyan, amit mondtam, mert nagyon is szeretem őket, főként a kisöcsémet, akit soha többé nem fogok az óvodában felejteni.

Anya megsimogatta a fejemet, aztán csak odafordított a karácsonyfa felé: a nevemet jelző kis tábla alatt ott álltak az annyira óhajtott karácsonyi ajándékaim: egy igazi bőr focilabda, két könyv a nagy Afrika-vadászról, és egy korcsolya. De az ajándékok között a legszebb mégis a képeslap volt, amelyen az állt: Sok szeretettel, Anya, Apa és Öcsi.

Kapcsolódó cikkeink:

Kép: Pixaline / pixabay

 

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Fulladásveszélyes babatermékek tömege az online piactereken, amikből már több ezret eladtak Egyetlen elgurult vízgyöngy ölte meg a 10 hónapos kislányt Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval Néhány praktikus trükk az elveszett óvodai ruhák ellen A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ 115 találós kérdés ovis és iskolás gyerekeknek Az alfa generációs gyerekek többet játszanak online, mint valaha. Hogyan védhetjük meg őket az online ragadozóktól?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük