Hirdetés Partneri kampány helye
Családi Pénzügyek

Idén is lehet igényelni az első házasok adókedvezményét

Idén is lehet igényelni az első házasok adókedvezményét - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Idén is lehet igényelni az első házasok adókedvezményét

Novák Katalin közölte, a havi ötezer forintos, két évig járó kedvezményt akkor lehet igénybe venni, ha legalább az egyik fél az első házasságát köti, az igénylésnek azonban nincs felső korhatára.

A friss házasok 2015 óta élhetnek a lehetőséggel, amelynek köszönhetően két év alatt 120 ezer forintot tudnak megspórolni – tette hozzá.

Kiemelte, Magyarországon ismét népszerűvé vált a házasságkötés, évente már meghaladja az 50 ezret a frigyek száma, ami 1996 óta nem volt ilyen magas. A házasságkötések számának emelkedésével egyre többen igénylik az első házasok adókedvezményét is – fűzte hozzá.


Fotó: MTI

Forrás: MTI
Fotó: Max Pixel

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

100 ezer forintos iskolakezdési támogatás: kik kaphatják meg, és mikor érkezhet? Apaszabadság Magyarországon – Mennyi az annyi, és mit tanulhatnánk a többi európai országtól? 2026-os SZJA-kedvezmények: ennyi pénzt hagysz az asztalon, ha nem nyilatkozol időben CSOK Plusz 2026: 6 tipikus hiba, amin tényleg milliók múlhatnak – és egy példa, mennyit buksz, ha rosszul időzítesz Havi 50–65 ezer forint vissza a bölcsis díjból 2026-ban? Mutatjuk, ki kapja meg és hogyan igényeld 10 perc alatt 645 ezer CSED, 452 ezer GYED 2026-ban? Itt az új plafon-térkép Akár havi +80 ezer Ft is maradhat nálad 2026-tól. Így kapod meg a dupla családi adókedvezményt – lépésről lépésre Szép tervek, nehéz valóság: Miért nem a fiatalokhoz jutnak a kedvezményes hitelek?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük