Hirdetés Partneri kampány helye
Adománygyűjtés

Így segítettek a Családinet olvasói Petrán, akinek eltűnnek a csontjai

Autóra gyűjtött a család, amivel a kislány elektromos kerekesszékét is szállítani tudják. Az egész világon összesen 30-an szenvednek abban a betegségben, mint ő: a kéz- és lábfejéből szinte teljesen eltűnnek a csontok. Olvasóink összefogásának köszönhetően összejött a pénz az autóra.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Így segítettek a Családinet olvasói Petrán, akinek eltűnnek a csontjai

A család nagyon hálás mindenkinek, aki hozzájárult, hogy könnyebben teljenek a napjaik

Petráék történetét pár hónappal ezelőtt ismerhették meg a Családinet olvasói.

A kislánynál már babakorában jelentkeztek az első tünetek, egyéves kora óta jártak vele különféle vizsgálatokra. Pontos diagnózist azonban csak két éve kaptak: a kislány kéz- és lábfejéből szinte teljesen eltűnnek a csontok.

A betegség az orvostudomány jelenlegi állása szerint nem gyógyítható.

A család nagy álma egy olyan autó volt, amiben Petra kerekesszéke is szállítható. Gyűjtést szerveztünk a számukra, a Családinet olvasóinak köszönhetően pedig összegyűlt a pénz, így megvásárolhatták a járművet és könnyebbek lettek a család mindennapjai. 

Petra anyukája egy videóban köszönte meg a felajánlásokat:
 

TEXTSTART:33493petra:TEXTSTOP

Mindenkinek köszönjük, aki hozzájárult Petráék álmának megvalósulásához!

További adománygyűjtéseinket itt találod: Adománygyűjtés

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

100 ezer forintos iskolakezdési támogatás: kik kaphatják meg, és mikor érkezhet? Apaszabadság Magyarországon – Mennyi az annyi, és mit tanulhatnánk a többi európai országtól? 2026-os SZJA-kedvezmények: ennyi pénzt hagysz az asztalon, ha nem nyilatkozol időben CSOK Plusz 2026: 6 tipikus hiba, amin tényleg milliók múlhatnak – és egy példa, mennyit buksz, ha rosszul időzítesz Havi 50–65 ezer forint vissza a bölcsis díjból 2026-ban? Mutatjuk, ki kapja meg és hogyan igényeld 10 perc alatt 645 ezer CSED, 452 ezer GYED 2026-ban? Itt az új plafon-térkép Akár havi +80 ezer Ft is maradhat nálad 2026-tól. Így kapod meg a dupla családi adókedvezményt – lépésről lépésre Szép tervek, nehéz valóság: Miért nem a fiatalokhoz jutnak a kedvezményes hitelek?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük