Hirdetés Partneri kampány helye
Családi Pénzügyek

Ingyenes lesz a jogosítvány megszerzése a középiskolásoknak

Az igazságügyi miniszter csütörtök reggel jelentette be a hírt a Facebook-oldalán.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Ingyenes lesz a jogosítvány megszerzése a középiskolásoknak

Ingyenes lesz a jogosítvány megszerzése a középiskolásoknak

"2024. szeptember 1-jétől az állam ingyenesen biztosítja a jogosítványt a középiskolásoknak. Ebbe beletartoznak a jogosítvány megszerzéséhez szükséges elméleti és gyakorlati órák, vizsgák is" – írta Tuzson Bence igazságügyi miniszter a Facebookon.

Arról már korábban is tudni lehetett, hogy a kormány kiegészítené a szakképzési és a köznevelési törvényt azzal, hogy "az állam ingyenesen biztosítja a „B” kategóriás közúti járművezetői engedély megszerzéséhez a közlekedési alapismeretek és a gyakorlati vizsga letételéhez szükséges ismeretek elsajátítását" – írtunk róla már korábban. A részletek azonban még kidolgozás alatt álltak.

Érdemes kihasználni a lehetőséget, ugyanis ma már mélyen a zsebébe kell nyúlnia annak, aki jogosítványt szeretne szerezni: 2021-ben írtunk arról, hogy 400 ezer forint alatt már nincs jogosítvány, 2022 végén a KSH adatai szerint pedig 305.000 Ft-ba került átlagosan a B kategóriás jogosítvány megszerzése – írja a Forbes. Ez az összeg azonban még ennél is feljebb ugorhat (akár százezrekkel is), ha a tanulónak plusz órákat kell vennie, mert megbukik valamelyik vizsgán.

Hány éves kortól lehet jogosítványt szerezni?

Jelenleg 17 éves kortól lehet forgalmi vizsgát tenni, a KRESZ vizsgát pedig a 17. születésnap előtt 3 hónappal lehet elvégezni, így a beiratkozás, tanulás már ezelőtt megkezdődhet.

Frissítés: mégsem lesz ingyenes a jogosítvány megszerzése. "Fél nappal azután, hogy bejelentette, Tuzson Bence igazságügyi miniszter saját magát helyreigazítva közölte, mégsem lesz ingyen a jogosítvány megszerzése a középiskolásoknak" – írja a 444.hu.

Indexkép: Depositphotos.com

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

100 ezer forintos iskolakezdési támogatás: kik kaphatják meg, és mikor érkezhet? Apaszabadság Magyarországon – Mennyi az annyi, és mit tanulhatnánk a többi európai országtól? 2026-os SZJA-kedvezmények: ennyi pénzt hagysz az asztalon, ha nem nyilatkozol időben CSOK Plusz 2026: 6 tipikus hiba, amin tényleg milliók múlhatnak – és egy példa, mennyit buksz, ha rosszul időzítesz Havi 50–65 ezer forint vissza a bölcsis díjból 2026-ban? Mutatjuk, ki kapja meg és hogyan igényeld 10 perc alatt 645 ezer CSED, 452 ezer GYED 2026-ban? Itt az új plafon-térkép Akár havi +80 ezer Ft is maradhat nálad 2026-tól. Így kapod meg a dupla családi adókedvezményt – lépésről lépésre Szép tervek, nehéz valóság: Miért nem a fiatalokhoz jutnak a kedvezményes hitelek?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük