Hirdetés Partneri kampány helye
Baba

Kicsik a vízben

Hazánkban már több éve lehetősége van a szülőknek, hogy gyermeküket korszerű körülmények között taníthassák meg úszni, mégis csak az utóbbi időben hallhattunk eleget a lehetőségről.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Kicsik a vízben

A babák könnyebben tanulnak meg úszni, mint nagyobb gyermekeink, hiszen nemrégen még ez volt természetes közegük. Ennek köszönhetően alakult ki náluk az ún. búvárreflex, mely meggátolja, hogy vizet lélegezzen be, vagy nyeljen le. Hatására a légutak ideiglenesen elzáródnak, így a víz alatt is biztonságban vannak. A babaúszás még nem nevezhető hagyományos úszásnak, de számtalan segítséget nyújt. Segíti a gyermekek mentális fejlődését; felszabadultak és nyitottak lesznek. Emellett erősíti az immunrendszert, a légző izmokat, s a helyes légzéstechnikát is biztosítja.

A babúszás célja nem a következő generáció úszóbajnokának „kiképzése”, hanem az örömszerzés, a közös élmények megélése a legfontosabb emberrel, a szülővel. A babaúszáson részt vett gyermekek idejében megismerkednek a vízzel, így később nem kell a szülőnek aggódnia a gyermek víziszonya miatt. Emellett már egészen fiatal korban ráérez a mozgás, az aktív életmód örömeire, így később sem lesz nehéz rávennünk, hogy a tévénézés helyett játsszon az udvaron.

Hogyan válasszuk ki a megfelelő helyet?

Ma már számtalan nagyvárosban kínálnak lehetőséget babaúszásra. Ez nagyobb körültekintést igényel, hiszen szigorúbb higiéniás szempontoknak kell eleget tenni. Emellett az oktatók hozzáállása és szakképzettsége is fontos szerepet kap.

· Járjunk utána, hol szerezte képesítését az oktató.
· Kérdezzük meg, mi a program lényege, célja.
· Kérdezzük meg az oktatót mióta foglalkozik babaúszással, s hogyan viszonyul a gyermekekhez.
· Mielőtt döntenénk, kérjük ki a gyermekorvos véleményét.


Valójában öt-hat hónapos kortól ajánlott gyermekeinket babaúszásra vinni, hiszen búvárreflexük ekkor már kifejlődött. Már kezdetektől otthon érzik magukat az ismerős közegben, s nyolc hónapos kor után a víz alatt már önállóan is képesek a mozgásra. A valódi, általunk úszásnak nevezett mozgássort csak két-három éves korukban képesek elsajátítani.

A babákat a legtöbb foglalkozáson először egy speciális kádban úsztatják. Csak addig maradnak a víz alatt, ameddig az számukra is örömet jelent. Később, amikor megszokták e könnyed mozgást biztosító közeget, egy medencében tehetik próbára tudásukat. A medencék vizét különleges vegyszerekkel tisztítják, melyek nem csupán a hatékony fertőtlenítést, de a babák érzékeny szervezetének megóvását is szolgálják.

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Először adtak agykárosodott újszülötteknek terápiás céllal anyatejet orrjáratba hazánkban 20 fontos dolog, amit meg kell tanítani a gyereknek 2 éves kora előtt Hogyan mérhető a baba fejlődése a percentilis görbékkel? 10 fulladásveszélyes étel babáknak (és hogyan add biztonságosan) Hozzátáplálás: 5 lépés, hogyan kezdd el biztonságosan (és mit NE tegyél) Baba napi étrend minta: 5 mintaétrend életkor szerint 0–1 éves korig Mit ehet a baba 1 évesen? (8 új étel, amit végre adhatsz) Mit ehet a baba 8 hónaposan? (20+ új étel és mintaétrend)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük