Hirdetés Partneri kampány helye
Családi Pénzügyek

Megszavazta az Országgyűlés a nagyszülői gyed bevezetését

Megszavazta az Országgyűlés azokat a törvénymódosításokat, amelyek lehetővé teszik a nagyszülői gyed januári bevezetését - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára kedden az MTI-vel.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Megszavazta az Országgyűlés a nagyszülői gyed bevezetését

Novák Katalin azt mondta: az egyhangúlag meghozott döntés garanciát teremt arra, hogy a nagyszülői gyedet igénybe vevők munkahelyi védelemben részesüljenek. Ez azt jelenti, hogy a gyermekgondozási díj folyósítása alatt fizetés nélküli szabadság jár nekik és felmondási védelem illeti meg őket – fejtette ki.

Az államtitkár felidézte, hogy a nagyszülői gyedet a gyermekgondozási díjra jogosult – dolgozó, az unoka születését megelőző két évben legalább 365 napon át biztosított – nagyszülők vehetik igénybe a gyermek 2 éves koráig. A gyed összege egy unoka után a nagyszülő fizetésének hetven százaléka, de maximum a mindenkori minimálbér kétszeresének a hetven százaléka. Ez 2020-ban 225 288 forint lesz, tehát két gyermek esetén a juttatás akár a 450 ezer forintot is meghaladhatja – tette hozzá.

Novák Katalin kitért arra is, hogy a nagyszülői gyedet a munkáltatónál kell igényelni, de a támogatás az egyéni vállalkozóknak és az őstermelőknek is jár. Ők Budapesten a fővárosi kormányhivatal XIII. kerületi hivatalában, más megyékben pedig a megyei kormányhivatal járási hivatalánál igényelhetik azt.

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a nagyszülői gyed célja a családok segítése, "mozgásterük" növelése.

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI
Kép: KAWILSON / pixabay

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

100 ezer forintos iskolakezdési támogatás: kik kaphatják meg, és mikor érkezhet? Apaszabadság Magyarországon – Mennyi az annyi, és mit tanulhatnánk a többi európai országtól? 2026-os SZJA-kedvezmények: ennyi pénzt hagysz az asztalon, ha nem nyilatkozol időben CSOK Plusz 2026: 6 tipikus hiba, amin tényleg milliók múlhatnak – és egy példa, mennyit buksz, ha rosszul időzítesz Havi 50–65 ezer forint vissza a bölcsis díjból 2026-ban? Mutatjuk, ki kapja meg és hogyan igényeld 10 perc alatt 645 ezer CSED, 452 ezer GYED 2026-ban? Itt az új plafon-térkép Akár havi +80 ezer Ft is maradhat nálad 2026-tól. Így kapod meg a dupla családi adókedvezményt – lépésről lépésre Szép tervek, nehéz valóság: Miért nem a fiatalokhoz jutnak a kedvezményes hitelek?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük