Hirdetés Partneri kampány helye
Receptek

Pestos, mozzarellás csirkemell sáfrányos burgonyapürével

Egyáltalán nem bonyolult fogás, gyorsan elkészíthető és finom is!

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Pestos, mozzarellás csirkemell sáfrányos burgonyapürével

A múlt év utolsó napjaiban ebédmeghívást kaptam egy kedves barátomtól egy étterembe. Nála azonban porszem került a gépezetbe, ugyanis úgy esett, hogy egyedül ültem az üres étteremben – se más vendégek, se a barátom sehol. Nemigen fordul velem elő ilyesmi, de vele se nagyon, szégyelte magát rendesen. Én meg – ha már ott voltam – megebédeltem egyedül. Bár ne tettem volna! Ritka ízetlen, karakter nélküli ételt kaptam, dühödten rakosgattam a villával a számba az ehetőnek mutatkozó darabokat, de hát a fűszer nélküliségen, sótlanságon semmi sem segít. Sietve távoztam a tett helyszínéről, és már akkor tudtam, hogy el fogom készíteni az egyáltalán nem bonyolult fogást. Nos, ma sor került erre is. Felhasználtam hozzá az Uramtól kapott isteni szicíliai pestot is (Villa Reale, valóban isteni, ezt véletlenül valamiért nem dúsítják krumplival, nahát, nahát…).

Hozzávalók 3 főre:

másfél csirkemell filé
3-4 evőkanál pesto
1 csomag mozzarella
só, bors, sült csirke fűszerkeverék
olívaolaj
2 dkg vaj                              

Elkészítés:

A húsdarabokat feldapestosrabolom úgy, hogy kb. tenyérnyiek legyenek, ha szükséges, klopfolóval kicsit megkezelem őket. Sót, borsot és csirke fűszerkeveréket kapnak, majd olívaolaj és vaj felforrósított keverékén mindkét oldalukat pirosra sütöm. Nem kell neki sok idő, de legyen szép színe mindkét felének. Amikor elkészül, tűzálló tálba szedem át a húsokat, egy rétegben elterítem, aláöntöm a serpenyőben maradt zsiradékot, és egyenletesen elkenek rajtuk néhány evőkanálnyi pestot, majd a felszeletelt mozzarellával befedem az egészet. 200 fokos sütőben (légkeveréssel) néhány perc alatt átsütöm az ételt.

A burgonyapürét ma úgy készítettem, hogy amíg a krumpli főtt, felforrósítottam a püréhez szükséges tejmennyiséget, beleszórtam sárfányos szeklicét egy nagyobbacska csipettel, majd állni hagytam. A sáfrány gyönyörűen megszínezte a tejet, ezáltal a pürének is adott egy étvágygerjesztő színt.

Forrás: http://fakanal.freeblog.hu

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Magyaros Burgonyaleves – Laktató és ízletes házias recept Grillezett csirkemelles friss saláta – Egészséges és ízletes ebédötlet Vöröslencse-leves (Dal) – Egyszerű, tápláló és fűszeres Padlizsános zöldségleves – Könnyű és tápláló egytálétel Marhahúsos brokkoli wokban – Gyors és ízletes ázsiai ihletésű recept Spenóttal és sajttal töltött csirkemell – Szaftos és ízletes fogás Friss zöldséges wrap – Egészséges és könnyű tízórai Sajtos-spenótos gnocchi ropogós baconnel

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük