Arcüreggyulladásnak hitték az agyevő amőba jelenlétét
A 17 éves amerikai lány, Megan Ebenroth az Egyesült Államokban Georgia államban egy tóban úszott, itt fertőződhetett meg júliusban – számolt be róla a New York Post.
Mint írták, Megan a strandolás után fejfájásra panaszkodott, az anyukája ezért kórházba vitte, ahol arcüreggyulladást állapítottak meg nála, és antibiotikumot kapott.
Később azonban súlyosabb tünetek jelentkeztek a lánynál: migrén, láz, egyensúlyvesztés, ráadásul a mentális állapota is megváltozott. Édesanyja visszavitte a lányát a kórházba, ahol kiderült, hogy agyevő amőba okozza a tüneteket.
A lány mesterséges kómába és lélegeztetőgépre került, de az életét már nem tudták megmenteni.
TEXTSTART:33730lany:TEXTSTOP
Emberről emberre nem terjed, és csak édesvizekben található
Ez a fertőzés az esetek 97 százalékában halálos kimenetelű.
Az agyevő amőba sós vízben nem fordul elő. Megjelenhet azonban tavakban, forrásokban, folyókban, de még rosszul karbantartott medencékben is.
Emberről emberre nem terjed.
Orron keresztül jut be a szervezetbe, ahonnan az agyba jutva elpusztítja az agyszövetet.
A fertőzés leginkább az Egyesült Államok déli államaiban fordul elő.
Szakemberek szerint úgy védekezhetünk ellene, ha a csapvizet legalább egy percig forraljuk, majd visszahűtjük arcmosás előtt.
Indexkép: Joe képe a Pixabay-en
Ellenőrizd idős hozzátartozód személyijét: augusztus 3-án érvénytelenné válhat, értesítést nem küldenek