Hirdetés Partneri kampány helye
Hírek, érdekességek

Takarítónő nyitott rájuk: diákjával szexelt egy igazgató az iskolában

Az eset úgy derült ki, hogy egy takarítónő rájuk nyitott az egyik tanteremben.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Takarítónő nyitott rájuk: diákjával szexelt egy igazgató az iskolában

Egy komáromi iskolában történt az eset: a Blikk úgy tudja, hogy az igazgató és egy diáklány között olyan szoros viszony alakult ki, hogy a tanuló még a barátjával is szakított. A lap szerint az egyik osztályteremben szexuális kapcsolatot is létesítettek, egy takarítónő azonban rájuk nyitott.

A szülők később egy szülői értekezleten értesültek a történtekről, majd a hallottakat elmondták a gyerekeiknek is, így másnapra már az egész iskola tudta, mi történt – írja a Blikk. Több más lány is azt állította, hogy az igazgató nem az elvárható módon ért hozzájuk, illetve illetlen kérdéseket tett fel nekik.

Miután a hír elterjedt az iskolában, a tanulókat szinte kihallgatásnak vetették alá, mondta el az egyik diák.

"Azzal kezdték, hogy amit mondok, az jegyzőkönyvbe kerül. Nekik semmilyen joguk nincs arra, hogy az iskola tanulóinak szabadságát fizikailag korlátozzák, ezzel alapjogainkban sértettek meg minket. Megfenyegettek, hogy ne beszéljünk az igazgatóval kapcsolatos eseményekről és a kihallgatásról. Az igazgató stresszelt, dadogott, nagyon remegett a hangja. Jött a kérdésekkel, hogy kitől mit hallottam. Elkezdett fenyegetni, hogy következményei lesznek, ha tudok valamit és most nem mondom el. A nyomás miatt elmondtam, hogy tudok a pletykáról, de neveket nem említettem" – állítja egy diáklány.

A szülők hétfőn értesültek róla egy e-mailből, hogy az igazgató közös megegyezéssel távozik az iskolából.

Az ügyben hatalmi vagy befolyási viszonnyal visszaélve elkövetett szexuális visszaélés bűntett gyanúja miatt indított eljárást a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Indexkép (illusztráció): Depositphotos.com

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri Agysérülést szenvedett a 23 hónapos kisfiú, akit feldobott a gondozó, de nem tudott elkapni – VIDEÓVAL Tragédia a vasútnál: két tinédzser halt meg, miután felmásztak egy tehervagonra Esztergomba költözik az EFOTT 2027-ben – megnyílt az utolsó fesztivál a Velencei-tó partján Több mint fesztivál – a Krisna-völgyi Búcsú lélekemelő kaland az egész családnak Felrobbant a mikrózott squishy játék, súlyosan megégett egy kislány – erre figyelmeztetik a szülőket Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú – ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie Utolsó EFOTT a Velencei-tónál: 2027-ben új helyszínre költözik a fesztivál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük