Sokáig küzdöttek érte és végül sikerült megmenteni
Tornaóra végén esett össze egy 12 éves diák a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Tiszadadán. Erről az Országos Mentőszolgálat számolt be.
A fiú minden előjel nélkül lett rosszul, egyből mentőt hívtak hozzá. A tanár a telefonon kapott utasítások szerint megvizsgálta a gyereket, aki ekkor már nem mutatott életjeleket. A pedagógusok elkezdték az újraélesztést az instrukciók alapján, miközben mentőautó és mentőhelikopter is elindult a helyszínre.
TEXTSTART:34002mento:TEXTSTOP
A helyi háziorvos is bekapcsolódott az életmentésbe, majd perceken belül megérkeztek a mentők is, akik folytatták az újraélesztést. Sokáig küzdöttek a diák életéért és végül sikerült stabilizálni az állapotát, ezután kórházba szállították. Másnapra már túl volt a tanuló az életveszélyen.
Indexkép: Alexa képe a Pixabay-en
Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri