Hirdetés Partneri kampány helye
Gyereknevelés

Tragédia is lehetett volna a vége: egy hónap alatt két felnőtt kísérős gyerekcsoport is átkelt a vasúti átjárón a tilos jelzés mellett

Kormányos László a két esetet vérfagyasztónak nevezte. A gyerekeket, fiatalokat kiemelten érintő vasúti veszélyekre, valamint felnőtt kísérőik felelősségére hívja fel a figyelmet a nyári szünidő közeledtével a MÁV és a rendőrség.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Tragédia is lehetett volna a vége: egy hónap alatt két felnőtt kísérős gyerekcsoport is átkelt a vasúti átjárón a tilos jelzés mellett

A gyerekeket érintő vasúti veszélyekre és a felnőttek felelősségére hívja fel a figyelmet a MÁV és a rendőrség

Tragédia is volna a vége: felnőtt kísérettel közlekedő gyerekcsoportok kerültek veszélyes helyzetbe

Kormányos László, a MÁV-START műszaki és üzemeltetési vezérigazgató-helyettese kedden, budapesti sajtótájékoztatón elmondta:

az elmúlt egy hónapban két olyan eset is történt, amikor vasúti területen a szabályok megszegése miatt felnőtt kísérettel közlekedő gyermekcsoport került olyan veszélyes helyzetbe, amely akár tragédiába is torkolhatott volna.

Május végén egy kettő kísérővel közlekedő húszfős iskolás csoport a tilos jelzés ellenére átgyalogolt egy vasúti átjárón, majd néhány héttel később egy vasútállomáson egy gyerekcsoport kísérőiekkel együtt átszaladt a vágányokon, hogy rövidebb úton szálljanak át egy másik vonatra.

Kormányos László a két esetet vérfagyasztónak nevezte, és arra hívta fel a figyelmet: a szabályok betartásával elkerülhetők a veszélyes helyzetek.

Berzai Zsolt, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Balesetmegelőzési Osztályának vezetője, az ORFK Országos Balesetmegelőzési Bizottságának (OBB) főtitkára felfoghatatlannak nevezte a két említett esetet. Szerinte erre nem lehet magyarázat, és arra kérte a felnőtt kísérőket, hogy az "ilyen jellegű jogsértéseket" kerüljék el.

Szabályok a vasútállomásokon – a felnőtteknek példát kellene mutatniuk

Kormányos László elmondta,

  • a vasútállomásokon és a vasúti átjárókban oda kell figyelni,
  • továbbá tilos felmászni a szerelvényekre, a felsővezetékek miatt halálos sérüléseket lehet szerezni,
  • valamint a vonatok dobálása,
  • illetve eléjük akadályok – kövek, ágak – helyezése – ön- és közveszélyes.

A MÁV arra kéri a felnőtt kísérőket, hogy mutassanak példát a gyerekeknek, és mindenki tartsa be a szabályokat.

A vasúttársaság és a rendőrség sokat dolgozik azon, hogy a vasútbiztonsági információkat eljuttassák a gyerekekhez, a tanárokhoz, szülőkhöz.

Berzai Zsolt a türelem, a körültekintés, a fegyelmezettség, valamint a tisztelet fontosságát emelte ki a közlekedésben.

Hangsúlyozta azt is, hogy a közlekedési szabályokat meg kell ismertetni a gyerekekkel.
 

Olvasd el ezt is: A biztonságos közlekedés szabályai: ezt tanítsd meg a gyereknek! – Tanácsok korosztályok szerint
 

A sajtótájékoztatón tartották a MÁV és az ORFK-OBB balesetmegelőzési célú, iskolásoknak hirdetett közös gyermekrajz-pályázatának eredményhirdetését is. A pályázatra több mint 1200 pályamű érkezett.

Forrás: MTI 

Indexkép: Depositphotos.com

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Fulladásveszélyes babatermékek tömege az online piactereken, amikből már több ezret eladtak Egyetlen elgurult vízgyöngy ölte meg a 10 hónapos kislányt Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval Néhány praktikus trükk az elveszett óvodai ruhák ellen A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ 115 találós kérdés ovis és iskolás gyerekeknek Az alfa generációs gyerekek többet játszanak online, mint valaha. Hogyan védhetjük meg őket az online ragadozóktól?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük