Versek apáknak

Mezei András: Apja és fia

Ha apuval megszökünk,
délig haza sem jövünk.
A kezünket zsebre vágva
Kisétálunk a világba.

Még hogy ő nagy, én kicsi,
talán ez is valami?
Lábunk előtt fut a labda,
Hol én rúgom, hol meg apja.

Azután meg leülünk,
izzadt ingben leülünk,
ehetnénk is az ebédet,
kezet mosunk, bokát, térdet.

Móra Ferenc: Este

Este van, este van,
édesapa fáradt –
aranyhajú lányom,
te bonts nekem ágyat.

Szelíden te simítsd
puhára a vánkost,
ágyam szélire is,
te ülj ide mármost.

Homlokomon a bú
nagyon elborongott,
kicsi száddal róla
leheld el a gondot.

Virágfejecskédet
hajtsd szívem fölébe,
nevess éjszakára
csillagot beléje.

Mesélj is majd egyet
szegény apukádnak,
úgy mintha mesélnél
a hajasbabának:

"Volt egy szegény ember
nagy Meseországban,
nem volt mása csak egy
aranyhajú lánya…"

Gárdonyi Géza: Mikor a gyermek…

Mikor a gyermek gőgicsél,
az Isten-tudja, mit beszél!
Csak mosolyog és integet…
Mit gondol? Mit mond? Mit nevet?

S mint virággal az esti szél,
az anyja vissza úgy beszél,
oly lágyan, oly édesen…
De őt nem érti senkisem.

Hogy mit beszélnek oly sokat,
apának tudni nem szabad:
Az égi nyelv ez. Mély titok.
Nem értik, csak az angyalok.